
„A fényképezéssel nagyon fiatalon, a Képző és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium (Kisképző) falai között ismerkedtem meg. Ezután a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végeztem Fotográfia szakon, majd néhány évvel később visszatértem, hogy pedagógiát tanuljak. Mindeközben a Capa-nagydíj ösztöndíjában részesültem, amit az egyetemen megkezdett, Kőbányai úti kínai piacon készített tanulmányommal töltöttem, amelynek végeredménye a Four Tigers Market című fotókönyv lett. 2019-ben csatlakoztam a Népszigeten található Skurc Grouphoz. Jelenleg a fényképezés mellett a MOME óraadójaként különböző képzési szinteken és eltérő korosztályokkal foglalkozom a felnőttek és fiatalok vizuális fejlesztésével. Szalay Krisztina képeit már a Capa Központban is láthattátok: a THIRTYTHREE – A fotográfia új horizontjai a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj 2018, Nyolc hét, Capa-nagydíj 2020 kiállításokon, valamint a Project Roomban most is megtekinthető CAPAZINE – LET’S PET! című csoportos tárlaton.” Forrás: Capa Központ Népszerű tanfolyamunk ősszel újraindul, biztosíts be a helyed már most ☞ Streetfotó alapismeretek képzés