A roadster.hu készített interjút Lelkes Mátyással, formatervezővel és a MOME Open Skiccelj és tervezd meg álmaid autóját! intenzív rajztanfolyamának oktatójával. A beszélgetésben többek között arról kérdezték, hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a kreatív szakmákat, milyen szerepe lehet az AI-nak az autótervezésben, miért nem helyettesítheti a promptolás a valódi készségfejlesztést, valamint szóba került a kínai autógyártók formanyelve és a Ferrari Luce fogadtatása is. Lelkes Mátyás formatervező, a MOME Open Skiccelj és tervezd meg álmaid autóját! intenzív rajztanfolyamának oktatója. 2024-ben diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező szakán, egyetemi évei alatt pedig négy féléven keresztül a Mercedes-Benzzel együttműködésben működő Mobility Design Lab csapatának tagja volt. Többek között Mercedes koncepcióautókon, egy YT márkával közös E-Enduro MTB koncepción, valamint a MOME Formatervező Tanszék által a 2024-es Red Dot Design Awardra jelölt és díjazott mentőhordágy koncepción is dolgozott. Az AI támogatja a tervezést, de nem helyettesíti a tervezői gondolkodást Az interjú egyik központi témája az AI kreatív szakmákra gyakorolt hatása volt. Lelkes Mátyás szerint a… Bővebben »
Szerző: mwjif
Új évfolyam készül: lezajlott a Service Design szakirányú továbbképzés felvételije
Július végén lezajlott a MOME Open Service Design szakirányú továbbképzésének felvételije, amely az idei évvel már 4. alkalommal indul újra a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. A képzésre jelentkezők a szolgáltatástervezés egyre fontosabbá váló területén mélyíthetik el tudásukat, és olyan szakmai kompetenciákat sajátíthatnak el, amelyek a kreatív, üzleti és társadalmi kihívások megoldásában is hasznosíthatók. A Service Design szakirányú továbbképzés különleges helyet foglal el a MOME Open képzési kínálatában, hiszen a program sikeres teljesítésével a hallgatók diplomát szerezhetnek. A képzés célja, hogy a résztvevők megismerjék a szolgáltatástervezés szemléletét és módszertanát, valamint olyan gyakorlati tudással és készségekkel gazdagodjanak, amelyekkel magabiztosan kapcsolódhatnak be service designer projektekbe itthon és nemzetközi környezetben is. Gratulálunk minden felvételizőnek, és sok sikert kívánunk a további kiválasztási folyamat során! Izgatottan várjuk az új hallgatók érkezését. Miért van egyre nagyobb szükség a service designerekre? A szolgáltatástervezés (service design) egy dinamikusan fejlődő szakma, amely Magyarországon és nemzetközi szinten is fontos szerepet tölt be. Napjainkban számos vállalat és intézmény ismeri fel annak jelentőségét, hogy… Bővebben »
Miért hasonlítanak ennyire egymásra a mai autók? – Lelkes Mátyás, formatervező és a MOME Open: Skiccelj és tervezd meg álmaid autóját! intenzív tanfolyam oktatója beszél a kortárs autótervezés kihívásairól
Lelkes Mátyás formatervező, a MOME Open Skicceld és tervezd meg álmaid autóját! intenzív rajztanfolyamának oktatója a közelmúltban a Blikknek adott interjút, amelyben a kortárs autótervezés aktuális kérdéseiről, a formatervezés jövőjéről és a kreativitás szerepéről beszélt. A 2024-ben MOME-n végzett formatervező tanulmányai során négy különböző Mercedes-koncepciót tervezett – később pedig a Mercedes-Benz Mobility Design Lab csapatában dolgozott 4 féléven keresztül, emellett a YT márkával együttműködésben egy elektromos enduro kerékpár koncepcióján is dolgozott. Csapatmunkában egy innovatív mentőhordágy koncepció fejlesztésében is részt vett, amelyet a MOME Formatervező Tanszék a 2024-es Red Dot Design Awardra jelölt, a díjat sikeresen el is nyerték. A Kecskeméti Egyetemmel közös együttműködés keretében elektromos versenymotor formatervezésében is közreműködött. Tervezői munkája mellett rendszeresen készít autótematikájú illusztrációkat, oktatóként pedig ezt a gyakorlati szemléletet és kreatív gondolkodásmódot adja tovább hallgatóinak. Az interjú egyik központi témája az volt, miért tűnnek egyre hasonlóbbnak a mai autók. Lelkes Mátyás szerint a jelenség hátterében nem a kreativitás hiánya áll, hanem a globalizáció, a felgyorsult információáramlás, valamint… Bővebben »
Mi lenne, ha újra öröm lenne tanulni?
Lehet, hogy az iskolapad gondolatára ma is összeugrik a gyomrunk, mert a régi élmények nem voltak jók. A Design Your Self záróepizódja mégis azt üzeni: felnőttként a tanulás egészen más minőség, és akár kifejezetten felszabadító is lehet – főleg, ha valódi kérdésekből, saját tempóból és inspiráló példákból építkezik. Sokan a gyerekkori, kamaszkori iskolai emlékek miatt fordulnak el a tanulástól: a felelések, a jegyek és a megfelelés kényszere miatt később már nem kívánják vissza az „iskolapadot”. Barna Máté, a MOME Open oktatási és képzésfejlesztési vezetője mégis azt mondja: a felnőttkori tanulás nem ugyanaz a történet. A felnőttoktatással foglalkozó podcastsorozat, a Design Your Self 18. és egyben záró epizódjában a műsorvezetők, Barna Máté és Gosztonyi Csaba, a MOME Open vezetője arról beszélgetnek, mit tanultak a sorozatból, és milyen mintázatok rajzolódtak ki a beszélgetések során. A 18 rész alatt 32 vendég ült mikrofon elé: pszichológusok, egyetemi oktatók, felsővezetők, alkotók, mentorok, karrierváltók. Gosztonyi Csaba szerint a legfontosabb felismerés talán az volt, hogy a történetek… Bővebben »
Hogyan lesz a szenvedélyből hivatás?
Hogyan lesz egy szűk érdeklődési körből valódi szakterület? A MOME Open felnőttoktatással foglalkozó podcastsorozata, a Design Your Self 17. epizódja erre a kérdésre keresi a választ, olyan alkotók történetén keresztül, akiknél a szenvedély nem maradt meg hobbinak, hanem szakmai iránnyá formálódott. Barna Máté, a MOME Open oktatási és képzésfejlesztési vezetője Vágó Rékával, a REKAVAGO márka alapítójával és Ifj. Ritter Ottó illusztrátor, karaktertervező és animációs rendezővel beszélgetett. Vágó Réka esetében az iparművészeti egyetemen állt össze igazán, hogyan találkozik a szakmai tudás azzal, ami őt személyesen érdekli. Gyerekként balett-táncos akart lenni, később a divat, a forma és a színek világa vonzotta, végül a cipő lett az a tárgy, amelyben a mozgás, a test és a forma találkozott. Ha jobban rajzolt volna, talán a szobrászat felé indul el – így viszont hordható szobrokat, színes cipőket készít. Textiltervező diplomával került bőrműhelybe, majd egyedi darabokból nőtte ki magát a saját márkája, amelyhez idővel a vállalkozói gondolkodást is meg kellett tanulnia. Üzlet, marketing, döntések, szellemi tulajdon… Bővebben »
Elfeledett szakmák reneszánsza
Miért térnek vissza az elfeledett szakmák, és hogyan válik a kézműves tudás újra relevánssá egy digitálisan túlfűtött világban? Hogyan változunk mi magunk, amikor egy kézzelfogható tárgyat hozunk létre? A MOME Open felnőttoktatással foglalkozó Design Your Self podcastsorozatának 16. epizódja ezeket a kérdéseket járja körül a két meghívott vendéggel: Benczik Judit mérnöktanárral, a MOME CRAFT oktatójával, valamint Katona Évával, az ëviköt alapítójával és a NOS tulajdonosával. A stúdióban Gosztonyi Csaba, a MOME Open vezetője kérdezte őket. Van az a pillanat, amikor egy élettelen anyag hirtelen tárggyá válik: felvehetővé, használhatóvá, széppé. És amikor elkészül, nemcsak az anyag alakul át, hanem az is, aki megalkotta. Ez az „aha-élmény” az, amellyel Benczik Judit mérnöktanár újra és újra találkozik a MOME CRAFT képzésein. Minden szakma lényege a fokozatosság. A tudás rétegről rétegre épül, miközben megtanulunk egészben gondolkodni: nemcsak a következő lépést látjuk, hanem a kész tárgyat, és abból fejtjük vissza a folyamatot. A kézműves szakmák ezt a fajta rendszerszemléletet adják vissza egy olyan korban, amikor… Bővebben »
Tanulás mint karrierstratégia
Mi lenne, ha a tanulásra nem kötelező költségként, hanem hosszú távú befektetésként tekintenénk? Olyasmire, ami nem mindig azonnal térül meg, de idővel mozgásteret, önbizalmat és valódi választási szabadságot ad. A MOME Open felnőttképzésről szóló podcastsorozatának ebben az epizódjában arról beszélgetünk, mikor és hogyan válik a tanulás stratégiai döntéssé a karrierben, mit jelent ma felelősséget vállalni a saját fejlődésünkért, és mi az, ami valóban értékké konvertálható a munkaerőpiacon. Ez a Design Your Self 15 epizódja, amelynek vendége Patkó Csaba, az Antal International magyarországi ügyvezetője és Lippai Roland, aki mélyszegénységből indult, ma pedig life- és karriercoach-ként dolgozik. A műsorvezető Gosztonyi Csaba, a MOME Open vezetője. Sokan azt hisszük, hogy ha tisztességesen dolgozunk és „jó emberek” vagyunk, akkor előbb-utóbb jár egy jó állás. A munkaerőpiac azonban nem a méltányosság és igazságosság mentén működik. Inkább egy gyorsan változó, szabályait folyamatosan átíró tér, ahol a biztonság helyett az alkalmazkodóképesség számít. A Design Your Self podcastsorozat 15. epizódja azt járja körül, mikor és hogyan válik a… Bővebben »
Hogyan lehet az AI-t tanulótársként használni?
Mi történik, ha az AI-t nem válaszgyárként, hanem tanulótársként kezdjük használni? A MOME Open felnőttképzéssel foglalkozó Design Your Self podcastsorozatának 14. részében erről beszélgetünk Salamon Sándorral, az AI témában képzéseket tartó Optimaze Consulting Kft. szakmai vezetőjével, valamint Tallér Mátéval, az OTP Bank Magyarország brand management specialistájával, aki a MOME Open AI-kurzusán is részt vett. Az epizód azt járja körül, hogyan válhat a mesterséges intelligencia a gondolkodás partnerévé a felnőttkori tanulásban úgy, hogy közben nem elvesz, hanem hozzáad a tanulási folyamathoz. A beszélgetést a MOME Open részéről Barna Máté képzési és oktatásfejlesztési vezető és Gosztonyi Csaba vezető moderálják. Az AI körüli viták sokáig ugyanarra a kérdésre futottak ki: elveszi-e a munkánkat, kiváltja-e a tanárt, elsorvasztja-e a gondolkodást. A Design Your Self 14. epizódjában azonban más irányból közelítünk. A kérdés nem az, mire képes az AI önmagában, hanem az, mi hogyan használhatjuk tanulás közben. A beszélgetés vendégei Salamon Sándor, az Optimaze Consulting Kft. szakmai vezetője és Tallér Máté, az OTP Bank Magyarország… Bővebben »
Hogyan fordítsuk a kritikát fejlődéssé?
Miért olyan nehéz felnőttként hibázni? Miért vált ki védekezést belőlünk a kritika, még akkor is, ha tanulhatnánk belőle? És hogyan jutunk el oda, hogy a visszajelzés ne a személyünket, hanem a fejlődésünket érintse? A MOME Open felnőttképzéssel foglalkozó Design Your Self podcastsorozatának 13. részében erről beszélgettünk Féja Dorottya formatervezővel és oktatóval, valamint Trokán Nóra színésznővel. A két műsorvezető a MOME Opentől Barna Máté képzési és oktatásfejlesztési vezető és Gosztonyi Csaba vezető. Féja Dorottya doktori kutatásának középpontjában a visszajelzés kultúrája áll: hogyan lehet az oktatásban olyan teret teremteni, ahol a hibázás nem kudarc, hanem a tanulás természetes része. Saját hallgatói élményeiből indulva ismeri azt az érzést, amikor egy konzultáción „hideg-meleget” kap az ember, és egy rosszul megfogalmazott kritika mély nyomot hagy. A fordulópont számára az volt, amikor felismerte: a visszajelzés nem alá-fölérendeltségi viszony, hanem két felnőtt ember párbeszéde lehet. Ha a fókusz nem az értékelésen, hanem a tartalmon és a megoldáson van, a beszélgetés produktívvá válik. A designgondolkodás eleve együtt jár… Bővebben »
Lehetünk-e hitelesek diploma nélkül is?
Mi történik akkor, ha a nem a diploma igazolja a tudásodat, hanem a portfoliód? Amikor nem papír szól arról, hogy mit tudsz, hanem a munkáid árulják el, hogy gondolkozol és dolgozol. Ebben az epizódban két egészen különböző életút mutatja meg, mikor válik a tapasztalat, az attitűd és a portfólió hitelesebb ajánlólevéllé, mint bármilyen diploma. Ez a MOME Open felnőttoktatásról szóló Design Your Self sorozatának 12. része, Gosztonyi Csaba, a MOME Open vezetője kérdezte Paris Noble-t, az Elevate Strategy and Design társalapítóját és Szabó Kraker László grafikust. Egyre gyakrabban merül fel a kérdés: mennyit ér ma egy diploma, és mikor számít többet a valódi tapasztalat, a gondolkodásmód, a portfólió? A Design Your Self legújabb epizódjában erre kerestük a választ két nagyon különböző, mégis egymásra rímelő életúton keresztül. Paris Noble, az Elevate Strategy and Design társalapítója vezetőként naponta találkozik azzal, hogyan válik a gyakorlati tudás valódi értékké. Ő maga sem szerzett diplomát: fiatalon dolgozni akart, világot látni, az érdeklődése mentén tanulni és… Bővebben »
A tanulás közös tere: mentorok és tanulótársak
Nemcsak akkor tanulunk, amikor valaki kész válaszokat ad, hanem akkor is, amikor jó kérdéseket merünk feltenni. A tanulás sokszor ott indul el igazán, ahol bizonytalanság van, és ahol felismerjük, hogy a dilemmákkal nem vagyunk egyedül. Éppen ezért értékelődik fel a tanulásban a közösség szerepe: a mentor, a mester vagy a tanulótárs nem irányít, hanem közös gondolkodásra hív. Ez a MOME Open felnőttoktatásról szóló Design Your Self sorozatának 11. epizódja, a műsorvezető Barna Máté, az intézmény oktatási és képzésfejlesztési vezetője. Lehet mentorunk, mesterünk vagy épp tanulótársunk. Olyan emberek, akik nem kész válaszokat adnak, hanem segítenek jobban kérdezni – és közben rájövünk, hogy nem vagyunk egyedül a bizonytalanságainkkal. Vendégünk volt R. Nagy András, kommunikációs szakember, a PRBK Kommunikáció ügyvezető-tulajdonosa, aki közel húsz éve dolgozik a hazai és nemzetközi PR-szakmában. Ügynöksége egy független, globális hálózat része, amely több tucat ország kommunikációs szakembereit fogja össze, miközben a helyi cégek megőrzik önállóságukat. Ez a „glokális” működés nemcsak üzleti előny, hanem tanulási tér is: közös ügyfelek,… Bővebben »
Life-wide Learning: nem kell mindent újrakezdeni
Az élethosszig tartó tanulás és angol megnevezése, a lifelong learning sokak által ismert fogalom, de a life-wide learning még kevésbé elterjedet. Ez azt a megközelítést jelenti, amely szerint a tanulás nem külön életszakasz vagy egy új élet kezdete, hanem az életünk minden területén jelen lévő, tudatosan bővíthető tapasztalás. A MOME Open felnőttoktatásról szóló Design Your Self videós podcastsorozatának tizedik részébe két olyan vendéget hívtunk, akik jó példák az életszélig tartó tanulásra: Szabó Béla, a Magyar Telekom márka- és kommunikációs igazgatója magánemberként és vezetőként is ezt gyakorolja, Horti Péter pedig tanulmányai révén jött rá, hogy milyen területen segíthetné a vállalatot, ahol dolgozik és létre is hoztak számára egy új pozíciót. A műsorvezető Gosztonyi Csaba, a MOME Open vezetője. A tanulásról sokáig úgy beszéltünk, mint egy időben lezárt folyamatról, majd jött az élethosszig tartó tanulás gondolata, amely leginkább újabb és újabb ismeretek szerzését jelenti. De itt van a kevésbé ismert life-wide learning kifejezés: nem az időtartamról szól, hanem a szélességről, arról, hogy… Bővebben »
Mi a kulcs: tudás vagy hozzáállás?
Mi köze van a szobafestésnek, a tetőfedésnek és a felsővezetői döntéseknek a tanuláshoz? Több, mint gondolnánk. A MOME Open Design Your Self sorozatának kilencedik epizódjának meghívott vendégei a szakmájuktól teljesen távol eső dolgokat is szívesen kipróbálnak, megtanulnak, így tökéletes példái annak, hogy a tanulásnak nemcsak a tudás, hanem a hozzáállás is szerves része. Dr. Palkó-Arndt Bernadett pszichológus, oktató és egyetemi adjunktus és Németh Kornél, a Rossmann ügyvezetője volt a vendégünk, őket Barna Máté, a MOME Open oktatási és képzésfejlesztési vezetője és Gosztonyi Csaba, a MOME Open vezetője kérdezte. A tanulásról sokan azt hiszik, hogy elsősorban tudásanyagok elsajátítását jelenti: leckéket, vizsgákat, bizonyítványokat. Pedig a tanulás ennél jóval összetettebb folyamat. Dr. Palkó-Arndt Bernadett pszichológus, oktató és egyetemi adjunktus szerint a tanulás nem puszta ismeretfelhalmozás, hanem analógiák felismerése és rendszerszintű gondolkodás. Egy jól működő tanulási folyamat nemcsak válaszokat ad, hanem szemléletet is formál: olyan attitűdöt alakít ki, amely segít eligazodni új helyzetekben, teret enged a hibázásnak, és lehetővé teszi, hogy tanuljunk belőlük. Talán… Bővebben »
Miért nem ér véget a tanulás a diploma után?
A tanulás nem ér véget a kötelező iskolai képzéssel, és nem zárható le egy diplomával. A MOME Open felnőttoktatásról szóló Design Your Self videós podcastsorozatának nyolcadik epizódja azt járja körül, mit jelent az élethosszig tartó tanulás ma, és hogyan válik ez a hozzáállás a gondolkodás, az alkotás és a mindennapi eligazodás alapjává. A beszélgetés vendégei Darvas István rabbi és Litkai Gergely humorista, akik egészen eltérő világokból, mégis meglepően hasonló szemlélettel közelítenek a tanuláshoz. Az epizód műsorvezetője Gosztonyi Csaba, a MOME Open vezetője. Az élethosszig tartó tanulás a zsidó hagyomány egyik alapköve – hangsúlyozta Darvas István rabbi a beszélgetésben. A tanulás itt nema lezárt tudásanyag elsajátítását jelenti, hanem folyamatos kérdezést, gondolkodást és önreflexiót. A hagyomány szerint a kinyilatkoztatás nem egy egyszeri esemény volt, hanem egy olyan folyamat kezdete, amely generációkon átívelve ma is tart. A lényeg nem az, hogy minden válasz készen álljon, hanem hogy megmaradjon a kíváncsiság és az igény az értelmezésre. A tanulás ebben a szemléletben közösségi élmény is:… Bővebben »
Reziliencia: nem kibírni, hanem alkalmazkodni
A reziliencia nem rendkívüli képesség, hanem mindennapi válasz az élet természetes kríziseire: nem az számít, elér-e a nehézség, hanem hogy hogyan jövünk ki belőle, mennyi idő alatt, és mennyire rugalmasan. Ebben az epizódban Poór Judit tanácsadó segít megérteni a lelki ellenállóképesség „hagyma-rétegeit” – az önvalidálástól a támogató kapcsolatokig –, Szőnyi Ferenc ultratriatlon-világbajnok története pedig testközelből mutatja meg, mit jelent a gyakorlatban az alkalmazkodás: figyelni, lassítani, újrarendezni magunkat, és továbbmenni. A reziliencia – vagyis a lelki ellenállóképesség – Magyarországon nagyjából 5–10 éve került igazán a köztudatba, pedig mindannyiunk életében jelen van. Poór Judit tanácsadó megfogalmazásában ez nem egy rendkívüli állapot, hanem válasz a természetes krízisekre és hullámzásokra, amelyek újra és újra megjelennek az életünkben. Nem az a kérdés, hogy ér-e minket nehézség, hanem az, mit kezdünk vele: hogyan jövünk ki belőle, mennyi idő alatt, mennyire rugalmasan. A lelki rugalmasság részben személyiséghez kötött, részben tanult és fejleszthető. Befolyásolja a családi háttér, a társadalmi közeg, az iskolai élmények, a kapcsolataink – és az… Bővebben »
Design thinking: nem folyamat, hanem szemlélet
A design gondolkodásról gyakran mint jól leírható folyamatról beszélünk, de a valódi fordulat akkor történik meg, amikor a módszertan mögött megszületik a szemlélet. Ebben az epizódban Csernátony Fanni DLA formatervező, service designerrel és Andri Diána fenntarthatósági vezetővel azt járjuk körül, hogyan válik a design thinking eszköztárrá az élethez: hogyan segít eldönteni, mikor érdemes lassítani, mikor van szükség több információra, és mikor jött el az ideje a döntésnek. A tervezői gondolkodás nem ígér gyors válaszokat, viszont megtanít jobb kérdéseket feltenni – és sokszor éppen ez az igazi újratervezés kezdete. A MOME Open felnőttoktatással foglalkozó Design Your Self beszélgetéssorozatának hatodik részében Barna Máté, a MOME Open oktatási és képzésfejlesztési vezetője kérdezte a vendégeket. A design gondolkodásról gyakran úgy beszélünk, mint egy jól leírható folyamatról: empátia, megértés, ötletelés, prototípus, tesztelés. Csernátony Fanni DLA, formatervező és service designer szerint a lépések megtanulhatók, de valódi eredmény csak akkor születik, ha mögöttük ott van a szemlélet: az empatikus, rendszerszintű, kísérletező gondolkodásmód. Az igazi „átkattanás” nem abban… Bővebben »
Munka, család, tanulás – nem egyensúly, hanem állandó mozgás
A munka, a család és a tanulás hármasában egyszerre jelen lenni folyamatos egyeztetést, kompromisszumokat és újratervezést igényel. Szalai Enikő HR vezérigazgató-helyettes és Óvári Anna autizmus szaktanácsadónak tanuló egyetemi hallgató különböző életutat képvisel, de közös bennük, hogy háromgyerekes édesanyaként és a munka mellett mindig tanultak – és ma is tanulnak. Egyetértenek abban, hogy ez a három terület csak akkor működik, ha nem egy ember próbálja egyedül elvinni. Ők szerepelnek a MOME Open felnőttoktatással foglalkozó Design Your Self videósorozat ötödik részében. Szalai Enikő története azt mutatja meg, hogy a „három élet” nem egyensúlyban van, hanem folyamatos mozgásban. Az MTA fonetikai kutatólaborjából indulva trénerként és tanácsadóként jutott el a nagyvállalati HR világába, miközben végig jelen volt az életében a tanulás, az újrakezdés és az alkalmazkodás. Tapasztalata szerint mindig van egy terület, amelyik éppen hangsúlyosabb – hol a munka, hol a család, hol a tanulás –, és a háromból egyszerre kettőt lehet jól vinni. A jelenleg autizmus szaktanácsadónak tanuló, háromdiplomás Óvári Anna a férjével… Bővebben »
Make Enemies and Gain Fans! – kreatív mesterkurzus Freddie Östtel a MOME OPEN-en!
Gondolkodtál már azon, hogy a legbiztonságosabb kreatív döntés lehet egyben a legkockázatosabb? És ha egy igazán emlékezetes márka titka egyáltalán nem az, hogy mindenki szeresse, hanem az, hogy a megfelelő emberek rajongjanak érte, mások pedig akár egyenesen utálják? Erre a merész felvetésre épül a Make Enemies & Gain Fans új mesterkurzusunk a MOME OPEN-en, amelyet Freddie Öst, a stockholmi Snask társalapítója vezet, amely esetében olyan ügynökségről beszélhetünk, amely azzal vált világszerte ismertté, hogy következetesen szembement az iparági elvárásokkal. Freddie Öst nem tartozik a szokványosnak mondható keynote előadók közé. Több mint 40 országban lépett már színpadra, például olyan helyeken, mint a Stanford University, a Google központja vagy az SXSW, gyakran több száz fős közönség előtt. Ezúttal azonban valamit máshogy fog csinálni: most először látogat Budapestre, és nem csupán egy előadást tart, majd: a keynote után egy kisebb csoporttal a helyszínen marad, és egy bensőséges, szeminárium jellegű kérdezz-felelek beszélgetésen vesz részt, ahol alapvetően majd a közönség alakítja a diskurzust. Ez a ritka… Bővebben »
Make Enemies and Gain Fans! A Masterclass with Freddie Öst, Co-founder of Snask on MOME OPEN!
Did you ever wonder that the safest creative choice could actually be the riskiest one? And what if the secret to building an unforgettable brand is not about being liked by everyone, but about being absolutely loved by some and rejected by others? That’s the bold premise behind Make Enemies & Gain Fans, a new one-of-a-kind Masterclass on MOME OPEN, led by Freddie Öst, co-founder of the Stockholm-based creative agency called Snask, known for doing the exact opposite of what the industry expects. One should say that Freddie Öst is not your typical keynote speaker. He’s taken the stage in over 40 countries, speaking at institutions and events like Stanford University, Google HQ, and SXSW, often in front of hundreds. But this time, something is different: this will be his first-ever visit to Budapest, and instead of just delivering a keynote and leaving, Freddie is staying. After his signature talk, he will join a small group of participants for an… Bővebben »
The most creative companies are the ones who outperform the market – interview with Eka Ruola, Chief Creative Officer of Nitro Group
This april the hungarian marketing and ad community will have a unique opportunity to rethink marketing and it’s principals: Eka Ruola, Chief Creative Officer of Nitro Group will join us on our campus to hold a Masterclass on the new five P’s of marketing! Because today’s customers don’t just evaluate what brands offer, they care about what brands actually stand for. We asked Eka, one of Northern Europe’s most awarded creative leaders about the shift of the consumer behavior, about his proposed fifth marketing dimension (Planet) and about the upcoming Masterclass. MOME OPEN: You argue that the classic 4P model is still valid, yet no longer sufficient. What has fundamentally changed in consumer behavior that makes this shift unavoidable today? E.R.: The biggest change in consumer behavior is that finally customer truly is royalty. We’ve said customer is king for a century now, but it really happened. Therefore the rational 4P model needs a more emotional add-on, the new P’s…. Bővebben »