A MOME Open – Magyarország vezető design intézményének, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) iskolarendszeren kívüli képzései, tanfolyamai és továbbképzéseinek központja – harmadik alkalommal szervezi meg a Data Storytelling Nyári Egyetemet, július 31. és augusztus 2. között, a budapesti MOME Campuson. A nemzetközi esemény ismét az adatokkal való történetmesélést helyezi középpontba, összekötve az adatvizualizációt a gasztronómia világával. A nyári egyetem központi témája a helyi vízi ökoszisztémát érintő környezetvédelmi aggályok lesznek. A résztvevők átélhetik, hogyan lehet a gasztronómia eszközeit felhasználni az adatok kreatív, látványos és hatásos megjelenítésére, annak érdekében hogy az információk könnyebben értelmezhetőek, fogyaszthatóak és befogadhatóak legyenek egy szélesebb közönség számára is. “A MOME ilyenkor, nyár közepén, fontos találkozási ponttá válik az egyetemi szféra és a vállalatok, valamint az adatok iránt érdeklődő, Magyarországon élő és nemzetközi szakemberek számára egyaránt. Ez a formátum kétségkívül feltette Magyarországot az adatvizualizációs szakma térképére. A MOME Open egyik fontos küldetése, hogy elmélyítse a dizájntudatos gondolkodást a vállalatok körében. Ennek megvalósításában nagy segítséget tud nyújtani egy olyan… Bővebben »
Szerző: mwjif
Interjú Generál Kristóffal, Intenzív streetfotó képzésünk új oktatójával
Generál Kristóf 2013-ban végzett Londonban, a University of Westminster Fotó szakán, majd egy év szakmai gyakorlatot a Flashback Stúdióban töltött el. Ezt követően végezte el a MOME mesterképzését Fotogárfia szakon. Ideje nagy részét saját projektjei könyvvé formálása és alkalmazott munkái töltik ki. Szereti a zenét, zenészeket és érdeklődik a szociálisan peremre szorultak iránt. MOME Open: Mikor és miért kezdtél el érdeklődni a fotózás és a streetfotó iránt? Mi vonzott ehhez a területhez? Generál Kristóf: 17 évesen kaptam első fényképezőgépem amivel egyből a családi utazásainkat kezdtem fotózni. Ezt még koncepció nélkül természetesen, de visszanézve az első pillanattól kezdve a streetfotó volt a meghatározó téma az életemben. A felfedező és megismerő szándék vonzott a fényképészethez. M.O.: Miben látod a streetfotó különlegességét és erejét a fotográfiai műfajok között? G.K.: Az adott pillanat megélése, meglátása és valamilyen formában vadászat ez a műfaj, ami izgalmassá tette ezt számomra. Már egyetemi éveimben sokszor a fényképezőgép motivált a megismerés felé és akár már abban is, hogy kimenjek… Bővebben »
Interjú Generál Kristóffal, Intenzív streetfotó képzésünk új oktatójával
Generál Kristóf 2013-ban végzett Londonban, a University of Westminster Fotó szakán, majd egy év szakmai gyakorlatot a Flashback Stúdióban töltött el. Ezt követően végezte el a MOME mesterképzését Fotogárfia szakon. Ideje nagy részét saját projektjei könyvvé formálása és alkalmazott munkái töltik ki. Szereti a zenét, zenészeket és érdeklődik a szociálisan peremre szorultak iránt. MOME Open: Mikor és miért kezdtél el érdeklődni a fotózás és a streetfotó iránt? Mi vonzott ehhez a területhez? Generál Kristóf: 17 évesen kaptam első fényképezőgépem, amellyel egyből a családi utazásainkat kezdtem fotózni. Ezt még koncepció nélkül természetesen, de visszanézve az első pillanattól kezdve a streetfotó volt a meghatározó téma az életemben. A felfedező és megismerő szándék vonzott a fényképészethez. M.O.: Miben látod a streetfotó különlegességét és erejét a fotográfiai műfajok között? G.K.: Az adott pillanat megélése, meglátása, illetve valamilyen formában vadászat ez a műfaj, ami izgalmassá tette ezt számomra. Már egyetemi éveim alatt sokszor a fényképezőgép motivált a megismerés felé, akár már abban is, hogy kimenjek… Bővebben »
Az inspirációtól a képalkotásig: fedezd fel a MOME Open fotós képzéseit!
A MOME Open egyedi lehetőséget kínál mindazoknak, akik érdeklődnek a fotográfia iránt, és szeretnék felfedezni a fényképezés izgalmas világát. Fotós képzéseink sokszínű választéka lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb kurzust, legyen szó a városi élet megörökítéséről, a stúdiómunka fortélyairól, vagy éppen a kreatív kifejezés új lehetőségeiről. #1 Intenzív fotóstúdió tanfolyamunk keretében a résztvevők a szükséges elméleti bevezetés után intenzív gyakorlati órák keretében sajátítják el a műtermi fotózás szakmai fogásait, ahol a technikai ismeretek mellett kiemelt szerepet kap a fotográfia kritikai megközelítése, mely a résztvevők vizuális véleményformálásában és az önálló gondolatok képpé alakításában nyújt segítséget. ☞ JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: Május 13. ☞ Kezdés: Május 24. #2 Intenzív streetfotó képzésünk során a jelentkezők egy héten keresztül egy fotográfus bőrébe bújnak és egyéni céljaiknak megfelelően egy projektötlet kivitelezésére vállalkoznak. A résztvevők a nap egyik felében fényképeznek (egyénileg vagy csoportosan) a másik felében válogatnak, konzultálnak, megismerkednek az utcafotózás elméleti hátterével és kérdésköreivel. A hét végére az emlékképek elkészítésétől eljutnak az önkifejezésig, amikor már… Bővebben »

Interjú Bátorfy Attilával, Térképészeti adatvizualizáció tanfolyamunk oktatójával
Bátorfy Attila adatvizualizációs szakember, az ELTE BTK Kommunikáció és Médiatudomány tanszékének mesteroktatója és doktori hallgatója. Az ATLO adatvizualizációs projekt vezetője, ahol adatalapú vizuális történetmeséléssel és vizuális újságírással foglalkozik. Munkái gyakran megjelennek televízióban, konferenciákon, rádiókban és oktatási célokra is használják számos intézményben. Kutatásai mellett tanít adatvizualizációt, adatújságírást és médiaelméletet is. MOME Open: Mikor és miért kezdtél el érdeklődni az adatvizualizáció iránt? Mi vonzott ehhez a területhez? Bátorfy Attila: Az első munkahelyemen, a Kreatív Magazinnál találkoztam ezzel először tizenpár éve, de nem volt szerelem első látásra, inkább fokozatos összeszokásnak mondanám. Nyilván ebben az is közrejátszott az elején, hogy az adatvizualizációhoz adat kell, és előbb azt kellett megszeretni, vagy legalábbis elfogadni, hogy adat nélkül nincs vizualizáció. Azt tudtam, hogy a szövegek szakmányban való előállítása és a hagyományos újságírói munka untat, így végül kapóra is jött, hogy ez elkezdett érdekelni. Tagadhatatlanul ott volt ebben a vonzódásban a spektákulum, én is olyan látványos, érdekes, értelmes dolgokat akartam készíteni, mint a legjobbak, és elkezdtem követni, hogy… Bővebben »
Első alkalommal indul Intenzív streetfotó tanfolyamunk!
Júniusban elindul első, Intenzív streetfotó tanfolyamunk, amely során a jelentkezők egy héten keresztül egy fotográfus bőrébe bújnak és egyéni céljaiknak megfelelően egy projektötlet kivitelezésére vállalkoznak. Az egy hetes nyári tábor résztvevőit három oktató segíti előadásokkal, tervezett városi sétákkal és csoportos feladatokkal. A résztvevők a nap egyik felében fényképeznek (egyénileg vagy csoportosan) a másik felében válogatnak, konzultálnak, megismerkednek az utcafotózás elméleti hátterével és kérdésköreivel. A hét végére az emlékképek elkészítésétől eljutnak az önkifejezésig, amikor már képeik mások számára is izgalmas alkotásokká válnak. A képzés alatt az egyszerű hétköznapok eseményeit dokumentálják, olykor rendezvényeken, közügyeket érintő eseményeken fotózhatnak. Kik oktatnak? A 6 napos intenzív képzés vezető oktatói Szalay Krisztina, Sivák Zsófia és Generál Kristóf. Szalay Krisztina fotográfus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen 2017-ben fotográfusi, majd 2021-ben pedagógusi oklevelet szerzett. 2018 óta az egyetemképzésein, valamint a felnőttoktatás más színterein vesz részt oktatóként. 2020-ban Capa ösztöndíjasként a Four Tigers Market című könyvön dolgozott, amely a magyarországi kínai mikroközösséget vizsgálta a Kőbányai úti piacon. 2018-ban Pécsi József… Bővebben »

További tavaszi képzések a MOME Opennél
A kreativitás határtalan lehetőségeit és a designtudatos gondolkodást felfedezni vágyóknak jó hírünk van: a MOME Open további, tavaszi képzései újabb izgalmas lehetőségeket kínálnak. Az elkövetkező időszakban induló tanfolyamok friss lendülettel, szakértői vezetéssel és inspiráló környezetben készülnek arra, hogy újabb hallgatókat ösztönözzenek a kreatív kifejezőerő felfedezésére és fejlesztésére. Válogass hamarosan induló képzéseink közül, ahol egyetemi színvonalon, a szakma kiemelkedő szakértőitől tanulhatsz! #1 A Co-create – Design Thinking facilitátor tanfolyam keretében a résztvevők előadásokat hallhatnak a facilitálási technikákról és gyakorlatokon keresztül fejleszthetik az eredményes facilitáláshoz szükséges készségeiket, bővíthetik eszköztárukat és kipróbálhatják magukat különböző workshop szituációkban. A megszerzett ismeretek alapján az oktatók segítségével összeállítanak egy workshop programot szabadon választható témában. Jelentkezési határidő: Április 22. Kezdés: Május 2. #2 Prezentáció design tanfolyamunkon megtanulhatsz mindent ahhoz, hogy hatásos prezentációkat tudj készíteni a munkahelyeden, a következő állásinterjúra, befektetői körre, webinárra vagy konferenciára. Jelentkezési határidő: Május 10. Kezdés: Május 21. #3 Az Intenzív fotóstúdió képzés során a résztvevők a szükséges elméleti bevezetés után intenzív gyakorlati órák keretében… Bővebben »

Gosztonyi Csaba, a MOME Open vezetője és Csernák Janka, a MOME Innovációs Központjának kutatója közösen adnak elő a Connect Konferencián!
A Blue Colibri idén is megszervezi a Connect Konferenciát, immár harmadik alkalommal! A rendezvény keretében a kommunikációs és HR-szakma legújabb innovációiról, kihívásairól, a társadalmi marketing fontosságáról, a self-brandingről, illetve belső kommunikáció és a vállalati kultúra fejlesztéséről tartanak majd előadást a szakma kiemelkedő alakjai. A rendezvényen Gosztonyi Csaba, a MOME Open vezetője és Csernák Janka, a MOME Innováció központ kutatója, illetve a FRUSKA – Érzékenyítő design-workshop vezetője is előadnak majd, közös előadásuk témája: Mit tanulhatunk egy hátrányos helyzetű lánytól a rezilienciáról? Társadalmi empátiafejlesztés dizájn eszközökkel a jobb belső kommunikáció érdekében. Csaba és Janka mellett több mint 120, a szakmában aktívan tevékenykedő előadó vesz részt a konferencián, többek között olyan vállalatok képviselői, mint a Magyar Telekom, az Uniomedia, a MOL és a Prohuman. Az idei Connect Konferencia április 11-én, reggel 9 órakor kezdődik az Eiffel Műhelyházban. További információk és jelentkezés a rendezvényre ☞ https://hu.bluecolibriapp.com/connect Forrás: hu.bluecolibriapp.com
Gosztonyi Csaba, a MOME Open vezetője és Csernák Janka, a MOME Innovációs Központjának kutatója közösen adnak elő a Connect Konferencián!
A Blue Colibri idén is megszervezi a Connect Konferenciát, immár harmadik alkalommal! A rendezvény keretében a kommunikációs és HR-szakma legújabb innovációiról, kihívásairól, a társadalmi marketing fontosságáról, a self-brandingről, illetve belső kommunikáció és a vállalati kultúra fejlesztéséről tartanak majd előadást a szakma kiemelkedő alakjai. A rendezvényen Gosztonyi Csaba, a MOME Open vezetője és Csernák Janka, a MOME Innováció központ kutatója, illetve a FRUSKA – Érzékenyítő design-workshop vezetője is előadnak majd. Közös előadásuk témája: Mit tanulhatunk egy hátrányos helyzetű lánytól a rezilienciáról? Társadalmi empátiafejlesztés dizájn eszközökkel a jobb belső kommunikáció érdekében. Csaba és Janka mellett több mint 120, a szakmában aktívan tevékenykedő előadó vesz részt a konferencián, többek között olyan vállalatok képviselői, mint a Magyar Telekom, az Uniomedia, a MOL és a Prohuman. Az idei Connect Konferencia április 11-én, reggel 9 órakor kezdődik az Eiffel Műhelyházban. További információk és jelentkezés a rendezvényre ☞ https://hu.bluecolibriapp.com/connect Forrás: hu.bluecolibriapp.com
Májusban ismét elindul Co-create – Design Thinking facilitátor tanfolyamunk!
Idén májusban is elindul Co-Create – Design Thinking facilitátor tanfolyamunk, amely során előadásokat hallhatsz a facilitálási technikákról és gyakorlatokon keresztül fejlesztheted az eredményes facilitáláshoz szükséges készségeidet, bővítheted eszköztáradat és kipróbálhatod magad különböző workshop szituációkban. A megszerzett ismeretek alapján az oktatók segítségével összeállítsz egy workshop programot szabadon választható témában. Mire leszel képes a tanfolyam elvégzése után? Önállóan megszervezni egy Design Thinking módszertanra épülő workshopot Egyedül vagy facilitátor társakkal egy workshopot előkészíteni, facilitálni és dokumentálni Végigkísérni egy kreatív folyamatot a brief megfogalmazásától egy működőképes koncepció kidolgozásáig Kiválasztani a Design Thinking eszköztárából a feladatra legalkalmasabb módszereket Hatékonyan bevonni az ötletelésbe kollégáidat, partnereidet vagy akár felhasználókat is Olyan környezetet teremteni, ahol a workshopod résztvevői rá tudnak hangolódni a kreatív munkafolyamatra Jó hangulatú meetingeket vezetni, amit a résztvevők is eredményesnek és hatékonynak éreznek Empátiával irányítani a csapatdinamikát Gyorsan reagálni problémás helyzetekre, konfliktusokra a csapaton belül Kik oktatnak? A 6 alkalmas tanfolyam vezető oktatói Pais Panni, Csernátony Fanni, Féja Dóri és Barna Máté. Pais Panni designer, tréner, facilitátor @Cellux, a tanfolyam szakmai… Bővebben »

Áprilisban induló képzések a MOME Opennél
A MOME Open design és kreatív tanfolyamok széles választékát kínálja azok számára, akik szeretnék elsajátítani a tervezői gondolkodásmódot. Válogass áprilisban induló képzéseink közül, ahol egyetemi színvonalon, a szakma kiemelkedő szakértőitől tanulhatsz! #1 A Prezentáció design tanfolyamon a résztvevők megtanulhatnak mindent ahhoz, hogy hatásos prezentációkat tudjanak készíteni a munkahelyükre, a következő állásinterjúra, befektetői körre, webinárra vagy konferenciára. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: Március 27. Kezdés: Április 2. #2 A Brandmarketing – Hatékony márkaépítés és marketingkommunikáció képzés bemutatja a valóban hatásos és hatékony márkaépítési és marketingkommunikációs stratégiákat és gyakorlatokat. Megadja a szükséges elméleti alapot, amelyet az előadásokon illusztrációként használt sok-sok gyakorlati példával és csoportos feladatokkal tesz a mindennapi életben is használható gyakorlati tudássá. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: Március 27. Kezdés: Április 3. #3 A Service Design alapozó képzésen a résztvevők átfogó előadásokat hallhatnak a service designban használt technikákról, amik segítenek a szolgáltatások elemeinek, felhasználó csoportjainak és folyamatainak feltérképezésében, vizsgálatában és ezek alapján a szolgáltatási élmény (service experience) fejlesztésében. Az elméleti részeket gyakorlati feladatok váltják minden modulban, amiknek keretében ki… Bővebben »

Márciusban ismét elindul nagy sikernek örvendő, Térképészeti adatvizualizáció tanfolyamunk!
Ismét elindul Térképészeti adatvizualizáció tanfolyamunk, Bátorfy Attila vezetésével! A 2 napos intenzív képzés keretében a hallgatók megtanulhatják hogyan olvassanak térképet, megismerhetik a térképek anatómiáját, illetve elsajátíthatják ezek ábrázolási módszereit, különböző térképek készítésével. A térkép az egyik legrégebbi, legnépszerűbb és legelterjedtebb információábrázolás, egyben az adatvizualizációk atyja. Az elmúlt húsz évben a térképészet a korábban elképzelni sem mert hatalmas adatmennyiségnek, a felhasználóbarát szoftvereknek, továbbá az interakció és az animáció lehetőségének köszönhetően új utakat nyitott meg a kartográfia számára, amely egyfelől új ábrázolási módszerek megjelenéséhez, másfelől a térképészet demokratizálódásához, ezzel párhuzamosan új látásmódok popularizációjához vezetett, amelyek jelentősen felforgatták a hagyományos térképészetet. Ennek a folyamatnak a látványos eredményeivel naponta találkozhatunk a világ legnagyobb újságjaiban és hírportáljain is, ám Magyarországot egészen mostanáig szinte teljesen elkerülte ez a hullám. A tanfolyamot Bátorfy Attila, adatvizualizációs szakember vezeti. Attila az ELTE BTK Kommunikáció és Médiatudomány tanszékének mesteroktatója és doktori hallgatója. Az ATLO adatvizualizációs projekt vezetője, ahol adatalapú vizuális történetmeséléssel és vizuális újságírással foglalkozik. Munkái gyakran megjelennek televízióban, konferenciákon,… Bővebben »
Kostyál Anna, fotográfia képzéseink alumni hallgatója nyerte a Fashion Street Gallery és az ArtHungry közösen meghirdetett fotóművészeti pályázatát! – interjú
A Fashion Street Gallery és az ArtHungary közös, négy hónapig tartó művészeti pályázatot hirdet, amelyre négy művészeti ágazat – fotóművészet, digitális illusztráció, képgrafika és festészet – alkotóitól várnak meghatározott tematika szerint készült pályamunkákat. A fotópályázatot Kostyál Anna, fotográfia képzéseink alumni hallgatója nyerte, tapasztalatairól, illetve a győztes munkájáról kérdeztük őt. MOME Open: Mely MOME Open tanfolyamokon vettél részt eddig? Kostyál Anna: Az első képzést 2022 őszén végeztem el Oravecz István és Richard Usher vezetésével, amely az Alapozó fotográfia képzés volt. Ezután következett 2023 tavaszán a Streetfotó alapismeretek tanfolyam Szalay Krisztával és Sivák Zsófival. 2023 nyarán megpályáztam a Haladó fotográfia képzést, amelyre sikeres felvételi után ősztől Bartha Máté vezetésével dolgozhattam az első hosszútávú projektemen. MOME Open: Miért jelentkeztél a tanfolyamokra és milyen elvárásaid voltak velük szemben? K.A.: Szerettem volna teret adni az életemben a fotózásnak, és ehhez számomra mindig a MOME és Oravecz István volt az etalon Magyarországon. A szakmai utam végül mindig más irányba sodort, de valahogy része volt mind a… Bővebben »

Márciusban induló képzések a MOME Opennél
Márciusban is izgalmas és sokszínű tanfolyamokkal vár titeket a MOME Open! Válogass hamarosan induló képzéseink közül, ahol egyetemi színvonalon, a szakma kiemelkedő szakértőitől tanulhatsz! #1 A Production Design alapozó képzés célja, hogy bevezesse a jelentkezőket a játékfilmes látványtervezői munka módszereibe, az Art Department részleg résztvevőinek és felelősségi köreinek bemutatásán keresztül. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: Február 21. Kezdés: Március 2. #2 Filmes modellező és VR operátor tanfolyamunkon elsősorban a filmes művészeti részlegében, az Art Departmentben hasznosítható tudás átadása a cél, de a rohamosan fejlődő VR technológia ismerete egyéb más szakterületeken is értékesíthető tudást biztosít. A képzés végén az elkészült modelleket kiállítjuk és elemezzük, valamint az Art Departmentekben megszokott módon VR szemüveg segítségével lépünk be a virtuális díszletekbe. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: Február 19. Kezdés: Március 2. #3 Streetfotó alapismeretek képzésünkön megtanulhatod a különböző digitális fényképészeti technikákat, betekintést nyerhetsz a fotótörténetbe és a fotóesztétikába, de behatóan megismerkedhetsz a streetfotó és a dokumentarizmus fogalmával és történetével is. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: Február 23. Kezdés: Március 4. #4 Az Insight… Bővebben »