Tanfolyam

A Music Video 1.0 tanfolyam keretei között a videoklip kultúrájába, valamint tervezési és forgatási folyamataiba vezetünk be, annyira komplex formában, amennyire csak belefér.

„Megérteni majd kipróbálni” – mi ebben a logikában hiszünk, ezért az egész tanévet átívelő tanfolyam első szakaszában elsősorban az ismereteidet és a képességeidet szeretnénk fejleszteni, a második szakaszban pedig abban segítünk, hogy csoporttársaiddal egymást támogatva gazdája (kiötlője, rendezője, producere) légy saját videoklipednek, amelynek nyilvános bemutatójával ünnepeljük majd a 19 alkalmas tanfolyam befejezését. Lehet, hogy a következő klipszemlét még nem te fogod megnyerni, de minden segítséget megadunk, hogy a barátaid vagy megrendelőid bandája számára te készítsd el azt az első videót, ami belöki a csapat karrierjét.

Sőt, idén már azokat a hasznos visszajelzéseket is be tudtuk építeni a programba, amiket az első tanfolyamunk résztvevőitől kaptunk! Így kibővítettük a képzés elméleti és módszertani részét, megnöveltük a kivitelezési időszak fázisaira szánt időkeretet, és nagyszerű vendégoktatói körrel bővítettük ki a csapatunkat, hogy a lehető legtöbb kapcsolódó szakterület kiválóságának tapasztalatai segítsék fejlődéseteket.

Ár és férőhely

219.000 Ft + ÁFA (27%)

JELENTKEZZ MOST

Jelentkezési határidő: 2020. január 17.

A tanfolyam minimum 11, maximum 14 fővel indul. Várhatóan 3 vagy 4 kisebb csoportot alkotva fogjátok elkészíteni a tanfolyamot záró videókat (a csoportokon belül mindenki saját projektjének vezetője, tehát 14 fő = 14 videó).

Rumex - Summer Syndrome

r.: Fazakas Fanni

 

Legjobb rendezés

2015 Magyar Klipszemle

 

Mit fogsz tanulni?

A videoklipre úgy tekintünk, mint költészet-zene-mozgókép szerves egységére, ezért mindhárom művészeti területtel foglalkozunk majd. A költészettel és a zenével a megismerés és az elemző képességek fejlesztése révén, a mozgóképpel alkotói szempontból is, az összes elengedhetetlen munkafázison keresztülhaladva: koncepció, treatment, script, moodboard, storyboard, animatik, forgatás, vágás, utómunka, beépítve kommunikációs és marketing szempontokat is.

A képzés folyamán meg fogod ismerni a szakterület alapvető fogalomkészletét és alkotói módszereit, továbbá irányt fogunk mutatni, hogy az elkészült munkád potenciális felhasználási körei hogyan alakíthatók.

Subscribe - Every Skin

r.: Horváth Viktor

 

2014 legjobb magyar klipjei

STENK

 

Órarend és helyszínek

Az alkalmak hétköznap 17:00-től 20:30-ig (30 perc szünettel), valamint egy alkalommal egy hétvégi workshop keretében kerülnek megtartásra.

A tanfolyam háromlépcsős mérföldkő-struktúrát követ (kick-off -- köztes milestone -- záróvizsga). A képzés része egy nyolc órás forgatási gyakorlat is (műteremben vagy külső helyszínen), amelyen szupervizorként tanfolyamoktató is részt vesz.

Részletes menetrend

Helyszín:

MOME
1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.

Oktatók

A tanfolyam három vezetője a videoklip-kultúra három különböző aspektusát képviseli: egyikük nemzetközi piacon foglalkoztatott gyakorló alkotó, másikuk kipróbált tervezésmódszertani és kreativitásfejlesztési guru, a harmadik zenei hátterű kritikus, elemző. Mindhárman a MOME tanárai, és büszkék rá, hogy saját vagy tanítványaik munkái révén ott vannak a legkiválóbb hazai videoklipek mögött.

  • Veres Bálint

    Veres Bálint

    esztéta, kritikus, kurátor, a MOME docense

    Zeneszerzői tanulmányokat folytatott, majd teóriával kezdett foglalkozni és 2008-ban doktorált zeneesztétikából. A MOME-n folyó videoklipes képzések egyik kezdeményezője, több sikeres music video projekt konzulense. A tanfolyam egyik vezetője, a „videoklip kultúrája”, valamint az „analízis” képzési területek felelőse. Jonathan Glazer és Spike Jonze artisztikus-melankolikus munkáiért különösen lelkesedik.

  • Bodóczky Antal

    Bodóczky Antal

    média designer, látványtervező, autonóm alkotó, installáció- és sárkányépítő, a MOME adjunktusa

    Számtalan színházi, táncszínházi és egyéb, a vizuális kommunikáció területéhez tartozó produkcióban vett részt. VJ-ként és videoklip rendezőként több mint húsz éve foglalkozik a kép-hang integrációjával. A MOME Média Design tanszékén több éve vezet videoklip kurzust, melynek hallgatói köréből magyar és nemzetközi szinten is sikeres kliprendezők kerültek ki. Egy klip készítésekor alapkövetelmény számára, hogy a kép és a hang egymás rejtett dimenzióit felfedje, valamint a figyelmet lekötő vagy szellemes vizuális megoldások tartalmi, jelentésbeli rétegzettséggel járjanak együtt.

  • Horváth Viktor

    Horváth Viktor

    díjnyertes videóklip és reklámfilm rendező

    Jelölve és díjazva lett többek között az amerikai SXSW Film Fesztiválon, a Berlin Music Video Awardson, az angliai Encounters Short Film Fesztiválon, valamint többszörös díjazottja a Magyar Klipszemlének és Vimeo Staff Picknek. Munkáit olyan neves magazinok közölték, mint a Rolling Stones, GQ, Fader vagy a Nowness.
    https://horvathviktor.com

Vendégoktatók

A tanfolyam vezetői által felkért vendégoktatók a szakterület specialistái: egyikük egy sikeres zeneüzleti magániskola vezetője, ketten pedig díjnyertes mozgóképes alkotásokban és a fiatal magyar film újhullámában dolgoztak az elmúlt években látványtervezőként, operatőrként.

  • Morcz Fruzsina

    Morcz Fruzsina

    könnyűzenei szervező, zeneipari oktató

    Esztétika-magyar szakos bölcsészként a Trafó Kortárs Művészetek Házában kezdett dolgozni, majd zenei menedzserként és promoterként számos hazai zenekarral dolgozott. A londoni University of Westminster zenei menedzsment képzése után a PANKKK exportkoordinátora lett, majd beindította a hazai felsőoktatásban a zenei menedzsment oktatását (IBS, BCE). Saját iskolája, a Zeneipari Hivatal 2013 óta foglalkozik zeneipari menedzsment oktatásával.

  • Tasnádi Zsófi

    Tasnádi Zsófi

    látványtervező, art director

    A MOMÉn tervezőgrafikusként majd az SZFE látványtervező szakán végzett. Főleg filmes látványtervezőként dolgozik, szívesen készít reklámokat, de leginkább videoklipeket, mert az art direction mozgástere itt a legszélesebb. Mesterdiplomája megszerzése óta a filmszakmában olyan filmeken dolgozott, mint a Rossz Versek (r: Reisz Gábor, 2018), és a lebilincselő látványvilágáért méltatott, Cannes-ban versenyzett Jupiter Holdja (r: Mundruczó Kornél, 2017). Zsófit 2019-ben beválogatták a Berlinale Talents programjába, amelyben a világ legígéretesebb fiatal filmesei vehetnek részt. Klipkészítőként Horváth Viktor állandó alkotótársa.
    zsofitasnadi.com

  • Becsey Kristóf

    Becsey Kristóf

    operatőr

    A Színház és Filmművészeti Egyetemen végzett operatőr szakon. Első videoklipjét operatőrként egy évtizede forgatta. Az azóta eltelt években nagyon széles spektrumot járt be: játékfilm (legutóbb a Rossz Versek), dokumentumfilm, táncfilm, reklámfilm, fashion video és számos videoklip sorakozik filmográfiájában. Utóbbiak között sok megtekintéses hip-hop videóktól kis rock zenekarokig mindenfélét találunk. Kristófot a videoklipekben az foglalkoztatja, hogy a mozgókép az első kockától az utolsóig erős hangulati töltöttséggel működjön, és a zenével karöltve képes legyen folyamatosan fenntartani az érdeklődést. A legizgalmasabb pedig az, amikor ez az ív még az adott videó keretein is túlmutat és az előadó teljes univerzumot hoz létre mozgóképes megnyilvánulása által.

Ólafur Arnalds - This Place Was A Shelter

r.: Bedzsula Ádám

 

Első helyezett

Ólafur Arnalds klip pályázat

 

Mi a feltétele a jelentkezésnek?

Ha érettségivel, társalgási szintű angol nyelvismerettel és számítógépes alapismeretekkel rendelkezel, valamint a tanfolyam szakmai céljai egybeesnek a te céljaiddal, akkor igazából nincs is más előfeltétel.

Van azonban néhány dolog, ami nem elvi, hanem gyakorlati síkon szükséges lehet a sikeres részvételhez (de hiányukra is van megoldási javaslatunk):

  • legyen a birtokodban valamilyen mozgókép- és hangfelvétel rögzítésére alkalmas eszköz (akár egy újabb generációs mobiltelefon), valamint otthon (vagy ahol a fejlesztési feladatokat végzed majd) egy ezzel összekapcsolható személyi számítógép, amin telepítve van valamilyen vágó és utómunka szoftver (vannak használható ingyenes szoftverek is)
  • rendelkezz a minimálisan szükséges eszközök és szoftverek kezelésének ismeretével (legalább felhasználói szinten)
JELENTKEZZ MOST

Jelentkezési határidő: 2020. január 17.

Yvein Monq - Twun

r.: Horváth Viktor

 

Legjobb styling

2015 Magyar Klipszemle

 
?

Mit tehetek, ha nem rendelkezem a szükséges eszközökkel?

A tanfolyam minden résztvevője 50%-os kedvezménnyel veheti igénybe a KraftRental Kft. eszköz- és szolgáltatáskölcsönzői kínálatát, amely egyébként is az egyik legjobb a piacon. Ha csak egy speciális kamera kellene egy forgatási napra, vagy teljes felszereléssel műteremre lenne szükséged, a kedvezmény keretében mindezek elérhetők.

PASO - Részeg

r.: Horváth Viktor

 

Legjobb klip

2015 Magyar Klipszemle

 

Válogatás a MUSIC VIDEO 1.0 2019 tavaszi kurzusának eredményeiből

 

Neked szól, ha

  • a zene alapú audiovizuális kisműfajokat kreatív kihívásnak érzed
  • az ötletesség és a szakértelem számodra is előrébbvaló, mint a költségvetés nagysága
  • tele vagy koncepciókkal, csak még nem tudod, hogyan lehetne ezeket megvalósítani
  • érdekelnek a kortárs vizuális kultúra trendjei
  • egyszerűen csak szerencsét próbálnál ezen a terepen

Nem neked szól, ha

  • a videoklip számodra olyasmi, mint az étkezésben a fast food
  • a YouTube-ot csak rádiózásra használod
  • még nem ábrándultál ki a vázákat összetörő szerelmespárokból, menő autók előtt vagizó rapperekből, szikla tetején zenélő zenekarokból és hasonlókból
  • nem bírod a kitartó, pepecselő munkát, irtózol a csapatmunkától és nem tudsz rendszeresen részt venni a foglalkozásokon

Dansor feat. Ayden Vice - Theory Of Love

r.: Fazakas Fanni

 

Legjobb látvány

2016 Magyar Klipszemle