Április 4. és 5. között a Budapest Ritmo Filmnapok a Toldi moziban ünnepli a film és a zene izgalmas összefonódását. Mali blues, japán népdal, bossa nova – a Ritmo fesztiválra jellemző műfaji sokszínűség ezúttal is végigkíséri a programot, amelyben ikonikus előadók és különleges zenei hagyományok is helyet kapnak.
Az esemény különleges premierje a ‘Nefelejcs’ című film lesz, amelyben Kisgyörgy Ilka és Bangó János prímás zenekara segítségével fedezhetjük fel újra a magyar nóta világát Mátyássy Áron rendezésében. Emellett a korábbi évek Ritmo-filmjei – MORDÁI: Utolsó óra, Dresch Vonós Quartet, Uljana Quartet és Cserepes Károly alkotásai – is láthatók lesznek.
A teljes program itt található: https://www.facebook.com/events/1136018514776470
A fesztivál szombati programjának egyik kiemelt része a MOME Open Music Video képzés hallgatóinak videoklip-vetítése, amely a kortárs zenei vizuális kultúra friss hangjait és kísérletező megoldásait mutatja be.
A válogatás egy szakmai kerekasztal-beszélgetéssel indul, amely a zenei klipek műfaji határait, az átjárhatóságot és a zsáner evolúcióját járja körül. A beszélgetés résztvevői Damokos Attila, Korom Anna, Regős Ábel filmrendezők és Weyer Balázs (Hangvető), moderátora pedig Veres Bálint, a MOME Open Music Video képzésének vezetője.
A vetítésen bemutatott klipek rendezői: Hajdu Botond, Heilig Andris, Huszka Levente, Kassai Ricsi, Márkus Sándor, Radnóti Róza, Sallói Anna, Szombath Máté, Váry Levente és Végh Andi.
Open klipválogatás esemény: https://fb.me/e/67BxI1Uar
A MOME Open hallgatói közül többen már korábban is figyelemre méltó sikereket értek el. Váry Levente (művésznevén Lee y) tavaly a Legjobb alakítás díját nyerte el Misery című saját zeneszámára készült videoklipjével a Magyar Klipszemlén, valamint a Carson Coma – FELDOBOM A KÖVET című klipjével megosztva a Legjobb klip díjat is megszerezte. Márkus Sándor pedig több – nagy sikert aratott – klipet is forgatott már Cserihannának, aki a Spotify EQUAL kezdeményezésének keretében a Times Square óriáskivetítőjén is szerepelt, méltón képviselve ezzel a magyar női előadókat a nemzetközi színtéren.
Ha érdekel a videoklip-készítés világa, és van egy ötleted, amit megvalósítanál, csatlakozz a MOME Open Music Video képzéséhez jövő ősszel! A tanfolyam során mélyebb betekintést nyerhetsz a videoklip-kultúrába, a tervezés és forgatás folyamataiba, miközben elsajátítod a szakma alapfogalmait és alkotói módszereit. Segítünk eligazodni a kreatív iparágban, és irányt mutatunk, hogyan lehet az elkészült munkádat sikeresen felhasználni.
További információk és előjelentkezés az alábbi linken: https://open.mome.hu/musicvideo/
Addig is nyerj bepillantást az egyik tavaszi tanfolyamunk záróeseményének pillanataiba és hallgasd meg Váry Leventét, hogy mit mesél a képzésről:
________
A Budapest Ritmo Filmnapok a Music Hungary Zeneműkiadó Kft. szervezésében, az NFI támogatásával és a Bartók Tavasz keretében valósul meg.
Jegyek és további információ: https://budapestritmo.hu/filmnapok/