Idén ősszel is elindul Image Pro – Haladó illusztrációs tanfolyamunk, amely célja, hogy a hazai illusztrációs szakma kiemelkedő alkotóival, valamint a MOME Tervezőgrafika Szak oktatóival közösen, digitális és manuális felületeken egyaránt, magas szintű szakmai mesterkurzust biztosítson azoknak az illusztrációk iránt elkötelezett, nyitott és kreatív képalkotóknak, akik a szakma fortélyait professzionális szinten kívánják elsajátítani.
A tanfolyam résztvevői elméleti oktatásokon, szakmai prezentációkon és gyakorlati feladatokon keresztül ismerkednek meg az illusztráció vizuális trendjeivel, alkotóival, kreatív és innovatív lehetőségeivel, valamint piaci és kiadói lehetőségeivel.
A képzés 24 hete alatt hat, egymást havi rendszerességgel cserélő oktató segíti a tanfolyam résztvevőinek fejlődését. Emellett négyhetente az illusztrációs szakma kiemelkedő alakjai, valamint a kiadók meghatározó képviselői tartanak prezentációkat saját szakterületükről.
Baranyai András: Térábrázolás, figurativitás, képi redukció.
András részletgazdag, gyakran szürrealista hatásokat mutató illusztrációin keresztül ismerheted meg a színek, színharmóniák alkalmazását, valamint karakter és térábrázolás fortélyait.
Kárpáti Tibor: Formai egyszerűsítés, színhasználat, pixelgrafika.
Tiborral megtapasztalhatod, miként lehet alapszínekre és a pixelgrafikák minimalizmusára redukálni a világot. Ebben a blokkban megtanulhatod, hogy a képi egyszerűsítés számtalan vizuális gazdagságot rejt.
Tóth Andrej: Plakáttervezés, önkifejezés kollázstechnikával és tussal.
Andrej blokkjában megtapasztalhatod a képzőművészet, tervezőgrafika és az illusztráció anyagszerű ötvözetének lehetőségeit.
Herbszt László: Szimmetria, aszimmetria, formai redukció, digitális anyaghasználat.
László blokkjában elsődlegesen a szimmetria, asszimmetria, digitális színhasználat, valamint a vektoros illusztrációk anyagszerűségének illusztratív hatásait tanulhatod meg.
Szabó Levente: Színek, színflekkek, színharmóniák illusztratív hatásai.
Leventével a ragyogó tiszta színek optikai, térrendező, pszichológiai és képalkotó hatásai kerülnek előtérbe. Leventével megtanulhatod, hogyan lehet hatásosan színekkel, színfoltokkal, színtónusokkal dolgozni.
Rofusz Kinga: Rizográf nyomás, taktilis anyagszerűség, tradicionális manualitás.
Kinga blokkjában megtanulhatod, miként lehet érzékeny, anyagszerű, szürreális tereket és anyagszerű figurákat létrehozni tradicionális és rizográf nyomdai technikák bevonásával.
Ilyen volt tavalyi a képzésen készült munkák kiállítása:
A tanfolyamra megnyitottuk a jelentkezést ☞ https://open.mome.hu/image-pro/
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: Október 23.
Kezdés: November 3.