Három díjat nyert Szimler Bálint, Music Video tanfolyamunk oktatójának filmje a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon!

Három díjat nyert Szimler Bálint, Music Video tanfolyamunk oktatójának “Fekete pont” című első egész estés filmje a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyet idén 77. alkalommal rendeztek meg augusztus 7. és 17. között!

Az alkotás a neves fesztivál Concorso Cineasti del Presente szekciójában versenyzett, Szimler Bálint a rendezésért különdíjat (Special Mention) és a független kritikusok zsűrije által kiosztott Legjobb Rendező díját nyerte, Mészöly Anna pedig a legjobb színésznek járó díjat vehette át.

Szimler Bálint Magyarországon született, de az Egyesült Államokban nőtt fel. 2006-ban iratkozott be a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol Enyedi Ildikó osztályában diplomázott filmrendezőként. Harmadéves rövidfilmje, az “Itt vagyok” elnyerte a Magyar Filmszemle legjobb kisjátékfilm díját, beválogatták a cannes-i Cinefondation szekciójába, később pedig az Európai Filmdíjra is jelölték. Az iskola után rendszeres munkatársával, az azóta Emmy-díjas Rév Marcell operatőrrel közösen készítette el a Kodály Method (2012) videóklip sorozatot, amely műfaji és stiláris forradalmat hozott a hazai music video színtéren. E munkák folytatásaként 2015-ben rendezte a Balaton Method című egész estés produkciót, amely a műfaj dramaturgiai összetettségét páratlan szintre emelte. Jelenleg reklámfilmeket rendez és készíti első fikciós játékfilmjét. Az általa készített Samsung – See Colors reklámfilm 2016-ban két bronz oroszlánt nyert Cannesban. Bálint a zenei szférában is aktív: szövegíróként és vizuális alkotóként a LAIHO együttes műhelyének tagja.

A “Fekete pont” szeptember 19-től látható a magyar mozikban.

 

Forrás: Mozinet


Érdekelnek a videoklipek? Van egy jó ötleted, amit szeretnél megvalósítani? Szeretnél a szakma kiemelkedő alkotóitól tanulni? Akkor várunk októberben induló Music Video képzésünkre!

Tudj meg többet a tanfolyamról ☞ https://open.mome.hu/musicvideo/

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: Szeptember 20.
Kezdés: Október 1.

közzétéve: 2024. 08. 30.