Haladó fotográfia tanfolyam

A haladó fotográfia kurzus központi fogalma a jelenlét. Immerzív terepgyakorlat, hétről-hétre teljesítendő feladatok, illetve az egész szemesztert átölelve megvalósítandó egyéni művészeti projektek mentén foglalkozunk azzal, hogy mit jelent egyénként és fotográfusként jelen lenni a környezetünkben, társadalmunkban.

A résztvevők a fotográfiai önkifejezés különböző módjait próbálják ki, a tanfolyam végére pedig képessé válnak önálló alkotómunkára, valamint hosszútávú fotóprojektek elkészítésére. Ebben elméleti és gyakorlati alkalmak, valamint személyre szabott konzultációk segítik őket, emellett pedig folyamatosan fejlesztjük a minket körülvevő vizuális, azon belül a fotográfiai jelenségek kritikai elemzésének képességét. A tanfolyam kis létszámú csoporttal indul, ezért csak limitált számú jelentkezőt tudunk fogadni!

Ár / Jelentkezés

Képzés díja: bruttó 444.500.-Ft

350 000 Ft + ÁFA (27%)

Jelentkezési határidő: 2024-09-12
Kezdés: 2024-09-17

Miről szól?

A jelenlét egyfelől vizsgálható fizikai állapot, azonban utal a mások relációjában megfogalmazott identitásunkra, a valóság és virtualitás határán elfoglalt pozíciónkra is. Milyen összefüggésben van mindez vizuális megfigyelőképességünkkel, és hogy segíthet a fotográfia a figyelem kurátorává válni, jelen lenni?

Mit fogsz megtanulni?

  • Reflektív gondolkodás fejlesztése.
  • A fotografikus képalkotás lehetőségeinek ismerete és elmélyítése.
  • Önálló alkotómunkára való képesség fejlesztése.
  • Rövid és középtávú fotográfiai projektek műhelymunkában való megvalósítása, illetve hosszútávú projektek előkészítése.
  • Kreatív koncepciókról való csoportos gondolkodás.
  • Prezentációs készségek és a kritikai diskurzus fejlesztése.
  • Kortárs fotográfiai jelenségek kritikai elemzése.

A képzés végén csoportos kiállítás lesz, a tanfolyam alatt készült munkákból pedig nyomtatott és online elérhető kiadványt szerkesztünk.

Neked szól, ha

  • Egy ideje már foglalkoztat a fotográfia, rendelkezel bizonyos alapismeretekkel, de a fotó technikai hátterén kívül kiemelten érdekel a fotográfiai önkifejezés is.
  • Olyan fotós vagy, aki alkalmazott fotográfiai munkákat is vállal, de szívesen fejlesztenéd autonóm tevékenységed, illetve szélesítenéd kreatív megoldási eszköztárad megrendelésre készült munkáik esetében is.
  • Volt tanfolyami hallgatóink vagy, és szívesen folytatnád ismereteid szélesítését a MOME keretei között.

Nem neked szól, ha

Tematika

Az alábbi témák nem feltétlenül időrendben követik egymást, az órák tartalma a résztvevők tudásszintjének, a csoport igényeinek megfelelően változhat. A képzés hétről-hétre történő fényképezési munkán alapul, minden foglalkozás részben a hét során elkészült képek közös megbeszéléséből áll.

  • Immerzív városi séta, figyelem és megfigyelés.
  • Képi emlékezet és az inspiráció forrásai.
  • Fotótörténeti áttekintés.
  • A kortárs fotográfia kérdésfelvetései és trendjei.
  • Több rövid, illetve egy, a szemeszteren át tartó feladat kiadása, a feladatokra hétről-hétre készülő képekről való csoportos konzultáció.
  • Gyakorlati alkalmak, műteremhasználat, egyéni igények alapján való segítségnyújtás
  • Kritikai diskurzus.
  • A prezentáció gyakorlata.
  • Kortárs alkotó bemutatkozik (vendégelőadó)
  • Installációs és prezentációs példák a kortárs fotográfiából.
  • A fotókönyv. Beszélgetés konkrét fotókönyvek mentén. 
  • A sorozatok szerkesztése, csoportos véleményezése.
  • Projektleírás.
  • Pop-up kiállítás megtervezése és installációja.

Ütemezés/Helyszín

Ütemezés:

12 alkalom – keddenként – 17:00-21:00

Helyszín:

MOME CAMPUS
1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.

A foglalkozások minden alkalommal tartalmaznak elméleti és gyakorlati oktatást.

Órarend

Az órarend változtatás jogát fenntartjuk!

Oktató

Bartha Máté

Budapesten élő fotográfus és dokumentumfilm-rendező.

Mester fokozatú diplomáit a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció szakán, Fotó szakirányon, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem Dokumentumfilm-rendező Művész szakán szerezte.

Álló és mozgóképes munkáiban a dokumentarizmus határterületeit, a valóságos és fiktív közti határvonalat járja körül, a valóság megismerhetőségének, a tudás rendszerezhetőségének Megkérdőjelezésével.

2018-ban Capa Nagydíjjal, 2019-ben a Rencontres d’Arles nemzetközi fotófesztiválon a Louis Roederer Discovery Awarddal jutalmazták.

Több infó: http://www.barthamate.com