Szimler Bálint Magyarországon született, de az Egyesült Államokban nőtt fel. 2006-ban iratkozott be a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol Enyedi Ildikó osztályában diplomázott filmrendezőként. Harmadéves rövidfilmje, az “Itt vagyok” elnyerte a Magyar Filmszemle legjobb kisjátékfilm díját, beválogatták a cannes-i Cinefondation szekciójába, később pedig az Európai Filmdíjra is jelölték. Az iskola után rendszeres munkatársával, az azóta Emmy-díjas Rév Marcell operatőrrel közösen készítette el a Kodály Method (2012) videóklip sorozatot, amely műfaji és stiláris forradalmat hozott a hazai music video színtéren. E munkák folytatásaként 2015-ben rendezte a Balaton Method című egész estés produkciót, amely a műfaj dramaturgiai összetettségét páratlan szintre emelte. Jelenleg reklámfilmeket rendez és készíti első fikciós játékfilmjét. Az általa készített Samsung – See Colors reklámfilm 2016-ban két bronz oroszlánt nyert Cannesban. Bálint a zenei szférában is aktív: szövegíróként és vizuális alkotóként a LAIHO együttes műhelyének tagja. 2024 őszén kerül a közönség elé Fekete Pont című első nagyjátékfilmje, amit augusztusban a Locarnoi Filmfesztivál mutatott be