Márciusban ismét elindul nagy sikernek örvendő, Térképészeti adatvizualizáció tanfolyamunk!

Ismét elindul Térképészeti adatvizualizáció tanfolyamunk, Bátorfy Attila vezetésével! A 2 napos intenzív képzés keretében a hallgatók megtanulhatják hogyan olvassanak térképet, megismerhetik a térképek anatómiáját, illetve elsajátíthatják ezek ábrázolási módszereit, különböző térképek készítésével.

A térkép az egyik legrégebbi, legnépszerűbb és legelterjedtebb információábrázolás, egyben az adatvizualizációk atyja. Az elmúlt húsz évben a térképészet a korábban elképzelni sem mert hatalmas adatmennyiségnek, a felhasználóbarát szoftvereknek, továbbá az interakció és az animáció lehetőségének köszönhetően új utakat nyitott meg a kartográfia számára, amely egyfelől új ábrázolási módszerek megjelenéséhez, másfelől a térképészet demokratizálódásához, ezzel párhuzamosan új látásmódok popularizációjához vezetett, amelyek jelentősen felforgatták a hagyományos térképészetet.

Ennek a folyamatnak a látványos eredményeivel naponta találkozhatunk a világ legnagyobb újságjaiban és hírportáljain is, ám Magyarországot egészen mostanáig szinte teljesen elkerülte ez a hullám.

A tanfolyamot Bátorfy Attila, adatvizualizációs szakember vezeti. Attila az ELTE BTK Kommunikáció és Médiatudomány tanszékének mesteroktatója és doktori hallgatója. Az ATLO adatvizualizációs projekt vezetője, ahol adatalapú vizuális történetmeséléssel és vizuális újságírással foglalkozik. Munkái gyakran megjelennek televízióban, konferenciákon, rádiókban és oktatási célokra is használják számos intézményben. Kutatásai mellett tanít adatvizualizációt, adatújságírást és médiaelméletet is.


Téged is érdekel a téma, de még nem volt lehetőséged mélyebben megismerkedni vele? Akkor várunk kétnapos októberi képzésünkre!

Jelentkezési határidő: Március 14.

Kezdés: Március 22.

További információk és jelentkezés https://open.mome.hu/terkepeszeti-adatvizualizacio/

közzétéve: 2024. 03. 12.