A 2024-ben MOME-n végzett formatervező tanulmányai során négy különböző Mercedes-koncepciót tervezett – később pedig a Mercedes-Benz Mobility Design Lab csapatában dolgozott 4 féléven keresztül, emellett a YT márkával együttműködésben egy elektromos enduro kerékpár koncepcióján is dolgozott. Csapatmunkában egy innovatív mentőhordágy koncepció fejlesztésében is részt vett, amelyet a MOME Formatervező Tanszék a 2024-es Red Dot Design Awardra jelölt, a díjat sikeresen el is nyerték. A Kecskeméti Egyetemmel közös együttműködés keretében elektromos versenymotor formatervezésében is közreműködött. Tervezői munkája mellett rendszeresen készít autótematikájú illusztrációkat, oktatóként pedig ezt a gyakorlati szemléletet és kreatív gondolkodásmódot adja tovább hallgatóinak.
Az interjú egyik központi témája az volt, miért tűnnek egyre hasonlóbbnak a mai autók. Lelkes Mátyás szerint a jelenség hátterében nem a kreativitás hiánya áll, hanem a globalizáció, a felgyorsult információáramlás, valamint az autógyártókra nehezedő piaci és gazdasági nyomás. Úgy véli, a vállalatok ma sokkal óvatosabban hoznak formatervezési döntéseket, hiszen akár egyetlen rossz irány komoly üzleti kockázatot jelenthet. A színesebb, kreatívabb modellpaletták megvalósításához, arra lenne szükség, hogy stabilizálódjon az autóipar helyzete és bátrabban merjenek kísérletezni a nagyobb autómárkák.
A beszélgetésben szó esett arról is, hogyan alakítja a közösségi média és a mesterséges intelligencia az autótervezést. A tervező szerint az AI a következő években alapjaiban változtathatja meg a kreatív folyamatokat, ezért a jövő szakembereinek nemcsak az új eszközök használatát, hanem a megfelelő tervezői szemléletet is el kell sajátítaniuk.
Lelkes Mátyás a MOME Open Skiccelj és tervezd meg álmaid autóját! intenzív képzésén is ezt a gondolkodásmódot szeretné átadni, ahol a résztvevők megismerik az autóskiccelés professzionális technikáit, elemzik a meglévő járművek formavilágát, majd saját koncepciókat dolgoznak ki. Az oktató kiemeli, hogy a legfontosabb a kíváncsiság és a kísérletező hozzáállás: a karakteres ötletek gyakran a legmerészebb skiccekből születnek.
További információ a 2026. augusztus 8-án induló képzésről, valamint jelentkezés az alábbi linken keresztül lehetséges:
☞ https://open.mome.hu/automotive-design-sketching/