Miért érezzük gyakran úgy, hogy nem vagyunk elég jók, még akkor sem, ha a teljesítményünk és a visszajelzések nem ezt igazolják? Az imposztor szindróma akár a felnőttkori tanuláskor, pályaváltásnál vagy új szerepekben is felerősödhet. A MOME Open Design Your Self sorozatának harmadik epizódjában arról beszélgetünk, honnan ered ez az érzés, miért érint sokakat – főként nőket –, és hogyan lehet úgy tanulni és fejlődni, hogy az önkritikus belső hang ne bénítson, hanem segítsen? Balla Györgyi pszichológust és Takács Dalma újságírót, művészetterapeutát Barna Máté, a MOME Open oktatási és képzésfejlesztési vezetője kérdezte.
Az imposztor szindróma nehezen megfogható jelenség: nincs rá egyszerű definíció, leginkább önértékelési és kognitív torzításként írható le. Ilyenkor az ember képtelen elhinni, hogy a sikerei mögött a saját tudása és erőfeszítése áll, inkább a szerencsének tulajdonítja azokat, miközben attól fél, hogy előbb-utóbb „lelepleződik”. A jelenség meglepően gyakori: a felnőttek 60–70 százaléka legalább egyszer megtapasztalja, különösen fiatal felnőttkorban, és gyakrabban érinti a nőket, főleg a magasan kvalifikált nőket.
Balla Györgyi pszichológus – aki újságíróként 40 éves kora után váltott pályát, ma pedig doktori hallgató – arra hívta fel a figyelmet, hogy az imposztorérzés különösen erősen jelenhet meg karrierváltáskor. Ilyenkor valaki egy jól ismert kompetenciacsomaggal lép át egy ismeretlen területre, ami természetes bizonytalanságot hoz. Az idősebbek gyakran jobban félnek a hibázástól, mert azt kudarcként értelmezik, holott a tanulás elválaszthatatlan része a tévedés. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy kortól függetlenül újra meg kell tanulnunk tanulni. Az agyat ugyanis tréningezni kell, nemcsak a szellemi frissesség, hanem az életminőség miatt is.
Takács Dalma újságíróként nyíltan vállalja mentális nehézségeit, és művészetterapeutaként hisz az alkotás mentális hatásában. Tíz éve dolgozik újságíróként, hat éve művészetterapeutaként, és saját útján is sokszor szembesült azzal a kérdéssel, hogy elég jó-e, elég jól csinálja-e. Tapasztalata szerint az imposztor szindróma gyakran kapcsolódik maximalizmushoz, teljesítménykényszerhez és folyamatos összehasonlításhoz – például amikor valaki a saját, rövidebb tapasztalatát egy sokkal tapasztaltabb szakemberéhez méri, és ebből téves következtetéseket von le magáról.
Dalma szerint társadalmi szinten is torz üzenetek erősítik ezt: nőknél az önbizalom gyakran negatívan megítélt, míg a szerénység elfogadottabb, és sokkal könnyebb felsorolni a hibákat, mint kimondani azt, amiben jók vagyunk. A művészetterápia számára nem csupán stresszcsökkentés, hanem önismereti tér: az alkotás segít kikapcsolni a gondolatokat és feldolgozni a bennünket foglalkoztató témákat.
Mindkét megszólaló egyetértett abban, hogy az imposztorérzés bizonyos mértékig természetes, sőt az önreflexió része lehet. A kérdés nem az, hogy megjelenik-e, hanem az, hogy bénít-e. Érdemes úgy viszonyulni hozzá, hogy a megélt sikereink erősebben formálják az önképünket, mint az állandó önkritikus belső hang.
A Design Your Self podcast epizódjai elérhetőek a YouTube, Spotify, illetve Apple Podcasts felületeinken is!
