Első alkalommal indul Intenzív streetfotó tanfolyamunk!

Júniusban elindul első, Intenzív streetfotó tanfolyamunk, amely során a jelentkezők egy héten keresztül egy fotográfus bőrébe bújnak és egyéni céljaiknak megfelelően egy projektötlet kivitelezésére vállalkoznak.

Az egy hetes nyári tábor résztvevőit három oktató segíti előadásokkal, tervezett városi sétákkal és csoportos feladatokkal. A résztvevők a nap egyik felében fényképeznek (egyénileg vagy csoportosan) a másik felében válogatnak, konzultálnak, megismerkednek az utcafotózás elméleti hátterével és kérdésköreivel. A hét végére az emlékképek elkészítésétől eljutnak az önkifejezésig, amikor már képeik mások számára is izgalmas alkotásokká válnak. A képzés alatt az egyszerű hétköznapok eseményeit dokumentálják, olykor rendezvényeken, közügyeket érintő eseményeken fotózhatnak.

Kik oktatnak?

A 6 napos intenzív képzés vezető oktatói Szalay Krisztina, Sivák Zsófia és Generál Kristóf.

Szalay Krisztina fotográfus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen 2017-ben fotográfusi, majd 2021-ben pedagógusi oklevelet szerzett. 2018 óta az egyetemképzésein, valamint a felnőttoktatás más színterein vesz részt oktatóként. 2020-ban Capa ösztöndíjasként a Four Tigers Market című könyvön dolgozott, amely a magyarországi kínai mikroközösséget vizsgálta a Kőbányai úti piacon. 2018-ban Pécsi József ösztöndíjas, majd ugyanebben az évben az ArtMarket Fiatalkorúaknak járó díját is elnyerte. Munkáiban visszatérően a közösségek és mikroközösségek egymáshoz való viszonyát kutatja, dokumentarista aspektusból. A Skurc Group képzőművészeti csoport állandó tagja.

Sivák Zsófia fotográfus, 2017-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szak alapképzésén, majd 2019-ben ugyanezen szak mesterképzésén diplomázott. 2022-től a design és vizuálisművészet-tanár szak hallgatója. Munkái több díjat nyertek a Magyar Sajtófotó Pályázaton, köztük a 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter díját. 2019-ben a Budapesti Portfolio Review Magnum különdíjasa lett, 2020-ban Pécsi József Ösztöndíjban részesült. 2021-ben a Capa Központ Futures tehetségeinek egyike. Évek óta tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, képei folyamatosan szerepelnek hazai és nemzetközi kiállításokon.

Generál Kristóf fotográfus, 2013-ban diplomázott Londonban, a University of Westminster Fotó szakán majd egy év szakmai gyakorlatot a Flashback Stúdióban töltött el. Ezt követően végezte el a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mesterképzését Fotográfia szakon. Ideje nagy részét saját projektjeinek könyvvé formálása és alkalmazott munkái töltik ki. Szereti a zenét, zenészeket és érdeklődik a szociálisan peremre szorultak iránt.

A képzés neked szól, ha

  • Érdekel a dokumentarizmus műfaja.
  • Akkor is ha van már fotográfiai tapasztalatod, és akkor is ha még nincs.
  • Nyitott vagy a komfortzónából való kilépésre.
  • Már egyébként is fotózol, de visszajelzést és iránymutatást szeretnél kapni a képedire
  • A kurzus idejére szabaddá tudod tenni magad, ugyanis az órák előtt vagy után kellene elkészíteni a képeket

Szükséges eszközök

Saját, digitális vagy analóg fényképezőgép (cserélhető objektíves, tükörreflexes vagy felsőkategóriás kompakt fényképezőgép).


Ha érdekel az utcai fotográfia és a dokumentarizmus műfaja, várunk egy hetes intenzív nyári képzésünkre!

Jelentkezési határidő: Június 7.
Kezdés: Június 17.

További információk és jelentkezés ☞ https://open.mome.hu/intenziv-streetfoto/

közzétéve: 2024. 04. 24.