DigiArchiv – hatalmas sikerrel zárult a professzionális digitalizálási szakember tanfolyam

MÁRCIUSBAN ÚJ TANFOLYAMMAL GAZDAGODOTT A MOME OPEN KÉPZÉSI PORTFÓLIÓJA. ISMERD MEG AZ ÖRÖKSÉGVÉDELMI DIGITALIZÁLÁS HALADÓ SZINTJÉT A NEMRÉG ZÁRULT DIGIARCHIV TANFOLYAMUNKON!

A Tripont és a MOME OPEN közös, gyakorlatorientált tanfolyamán a résztvevők olyan egyedülálló tudással gazdagodtak, amivel képessé váltak magas szakmai minőségben digitalizálással, vagy digitalizálási munkafolyamatokat szervezésével és ellenőrzésével foglalkozni.

A képzés célja olyan közgyűjteményekben, archívumokban, galériákban és egyéb helyeken dolgozó szakemberek felkészítése volt, akik vagy már digitalizálással foglalkoztak, vagy a tanfolyammal az a céljuk volt, hogy ezen a területen helyezkedhessenek el.

 

A tanfolyam megfelelő alapismeretek átadásával kezdődött, oktatóink igyekeztek kiemelt figyelmet fordítani arra, hogy az első hónapban mindenki – fotós előképzettség nélkül is – eljuthasson arra a szintre, amely a későbbi, összetett digitalizációs ismeretekhez és feladatokhoz volt szükséges.

Az elején nagyon szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy mit tud nekem nyújtani a képzés, akinek még rendes fényképezőgépem sem volt életemben, illetve elsősorban nem a digitális anyagok előállítása érdekel, hanem maga az a struktúra és rendszer, amit egy profi digitális könyvtár/adatbázis mögött fel kell építeni. Nagyon pozitív tapasztalat volt, hogy jó emberekkel, fantasztikus eszközökkel, technikákkal ismerkedtem meg, összességében az egész nagyon inspiráló volt – nagyon hálás vagyok érte. – írta Hussein Ervin, tanfolyamunk egyik résztvevője a képzés befejeztével.

A képzés négy hónapjában a résztvevők változatos helyszíneken tanulhatták a legkülönbözőbb dokumentum- és műtárgytípusokhoz kapcsolódó gyakorlati eljárásokat, technológiákat és minőségbiztosítási módszereket. Az elméleti és gyakorlati alkalmak a MOME Campus-án, a Tripont stúdiójában és az Országos Széchenyi Könyvtár Digitalizációs Központjában zajlott, így a résztvevőknek a legváltozatosabb technológiai eszköztárat biztosíthattuk.

„Igényességgel, sokszínűséggel, részletgazdag oktatással és nagyon türelmes, nyitott oktatókkal találkozhattam a képzésen. Nagy öröm volt, hogy az Országos Széchenyi Könyvtárban végre ténylegesen láttam olyan eszközöket működés közben, amelyekről eddig csak olvastam.”– írta tanfolyamunk egyik résztvevője

Tanfolyamunk a hatalmas sikerre és rendkívül pozitív visszajelzések fényében reméljük, nemsokára újra elindulhat. Addig is, ha szeretnél többet megtudni a képzésről, látogasd meg a tanfolyam weboldalát az alábbi linken: https://open.mome.hu/digiarchiv/

közzétéve: 2022. 07. 07.