Ehető adatok a MOME Open harmadik Data Storytelling nyári egyetemén

A MOME Open – Magyarország vezető design intézményének, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) iskolarendszeren kívüli képzései, tanfolyamai és továbbképzéseinek központja – harmadik alkalommal szervezi meg a Data Storytelling Nyári Egyetemet, július 31. és augusztus 2. között, a budapesti MOME Campuson. A nemzetközi esemény ismét az adatokkal való történetmesélést helyezi középpontba, összekötve az adatvizualizációt a gasztronómia világával. 

A nyári egyetem központi témája a helyi vízi ökoszisztémát érintő környezetvédelmi aggályok lesznek. A résztvevők átélhetik, hogyan lehet a gasztronómia eszközeit felhasználni az adatok kreatív, látványos és hatásos megjelenítésére, annak érdekében hogy az információk könnyebben értelmezhetőek, fogyaszthatóak és befogadhatóak legyenek egy szélesebb közönség számára is.

“A MOME ilyenkor, nyár közepén, fontos találkozási ponttá válik az egyetemi szféra és a vállalatok, valamint az adatok iránt érdeklődő, Magyarországon élő és nemzetközi szakemberek számára egyaránt. Ez a formátum kétségkívül feltette Magyarországot az adatvizualizációs szakma térképére. A MOME Open egyik fontos küldetése, hogy elmélyítse a dizájntudatos gondolkodást a vállalatok körében. Ennek megvalósításában nagy segítséget tud nyújtani egy olyan tanfolyam, ahol nemzetközi környezetben, játékos formában tudjuk közelebb hozni az adatos történetmesélést az érdeklődőkhöz. Nagyon örülök, hogy ez a témakör szinte kifogyhatatlan, így már harmadik éve fókuszálunk rá, és idén is sikerült egy új és izgalmas eszközt találni hozzá: ezúttal a gasztronómiát.” – mondta Gosztonyi Csaba, a MOME Open vezetője.

 

Az előadások és workshopok során a mentorok interaktív és gyakorlati műhelymunkát, illetve szemléletformáló szemináriumot kínálnak az érdeklődőknek. Ennek keretében olyan témákban lesz lehetőségük elmélyülni, mint az adatvizualizációs technikák és adatvezérelt narratívák (Damla Çay, adatvizualizációs kutató, MOME, Magyarország), élelmiszer-adat interakciók tervezése (Maria Karyda, Data Storytelling kutatócsoport vezető, MOME, Magyarország), az élelmiszer, mint design anyag (Leena Naqvi, élelmiszer-kutató, Umeå University of Design, Svédország), illetve a történetmesélés ételekkel (Matók Zsuzsa, ételtervező, Nedill Design, Magyarország). A háromnapos workshop zárónapján a résztvevők egy közös főzés keretében készíthetik el “adat-ételeiket” Oberritter Áron séf (SALT étterem, Magyarország) segítségével.

A képzés a MOME Innovációs Központjának Data Storytelling kutatócsoportja és a svédországi Umeå University Design Intézete közötti együttműködésből nőtte ki magát. Az “Eating Data” (“Ehető adatok”) umeå-i workshop keretében halászok, séfek, designkutatók és politikai döntéshozók készítettek izgalmas “adat-ételeket”, az ételt, mint médiumot felhasználva a halászok és séfek problémáinak bemutatására. A sikeres prototipizálás alapozta meg a budapesti nyári egyetem programját. 

 

“Az adatok nagyon összetettek. Mi generáljuk őket, értünk és rólunk szólnak, átalakítjuk, tároljuk és gyűjtjük azokat. Az adatok, bonyolult természetük miatt laikusok által nehezen értelmezhetőek. Az ehető, fogyasztható anyagok felhasználásával az adatok olyan módon ábrázolhatóak, amely mindenki számára könnyen befogadható és érthető. A háromnapos workshop keretében a résztvevők elsajátíthatják azokat a készségeket, amelyek segítségével, tudományos adatokra alapozva adatnarratívákat hozhatnak létre, és az ételek felhasználásával hatékonyan közvetíthetik az adatokból nyert legfontosabb ismereteket, meglátásokat, minden érzékszervet bevonva a kommunikációs folyamatba.”  mondta Maria Karyda, a MOME Innovációs Központ Data Storytelling kutatócsoportjának vezetője és a MOME Open nyári egyetemének programigazgatója.

A Data Storytelling Nyári Egyetem egyaránt szól az adatok szerelmeseinek, élelmiszeripari szakembereknek, ételtervezőknek, kutatóknak, történetmesélőknek, kreatív gondolkodóknak, akár gyakorló szakemberek, akár diákok. Legyen szó tapasztalt adatelemzőről vagy szenvedélyes gasztronómiarajongóról, ez az egyedi esemény mindenkinek kínál valamit, aki nyitott az adatalapú történetmesélés lehetőségeinek felfedezésére.

A regisztráció elindult. További információk és jelentkezés: https://open.mome.hu/summer-university-2024/

 

Fotók: Umeå University

közzétéve: 2024. 05. 29.