Februártól Sivák Zsófia fotográfus erősíti a MOME Open oktatói gárdáját

Februártól Sivák Zsófia fotográfus erősíti a MOME Open oktatói gárdáját. Szalay Krisztina mellett vele találkozhattok a hamarosan induló Streetfotó alapismeretek tanfolyamon. Zsófi munkáit nemrég a Huck Magazine szemlézte. Tarts velünk és ismerd meg te is a fiatal fotográfust!

Zsófi egy kelet-magyarországi kis faluból költözött fel Budapestre, azért hogy fotózni tanuljon, nem sokkal később a MOME fotográfia alapszakán kezdte meg tanulmányait. A vidék és Budapest között húzódó mély szakadékot ekkor kezdte igazán saját bőrén is érezni. A nagyvárosba való vágyódása lassan teljesen átfordult, és éppen ellenkezőleg: hazavágyott vidékre.

 

„Sivák mindig is arra használta a fényképezőgépét, hogy dokumentálja a környezetét és megértse az identitását, elkezdett vonzódni a vidéki magyar életről készült képekhez.” – írja róla Isaac Muk.

 

Egyfajta terápiás folyamat volt számára a fotózás, segítség az útkeresésben, hogy megtalálja identitását, hogy ki is valójában. Saját gyerekkori emlékeiből merítve a falusi társasági élet fő színtereit, a vidéki kocsmákat kezdte fényképezni.

Áraink forintban értendők című projektjében húsba maró őszinteséggel mutatkozik meg a falusi kocsmák igazi, közel sem annyira vidám arca: eltűnőben lévő helyek, amelyek tükörként mutatják be az élet kilátástalanságát és a vidéki kocsmakultúra hanyatlását, azt hogy milyen az, amikor a hónap végén már egy sör sem fér bele. 

 

Dokumentarista alapú munkáit saját személyes múltjából és megélt élményeiből építi. Képei igazi erejét ez a személyes perspektíva adja, amely által képes részévé válni a rögzítendő környezetnek.

 

Ha érdekel az utcai fotográfia és a dokumentarizmus, és szívesen tanulnál többek között Zsófitól, jelentkezz hamarosan induló Streetfotó alapismeretek – Utcai fotográfia és  dokumentarizmus  alapozó képzésünkre!

 

Az eredeti angol nyelvű cikket itt olvashatod el ☞
https://www.huckmag.com/art-and-culture/a-visual-ode-to-hungarys-declining-pub-culture/

Sivák Zsófia: Instagram


Tudj meg többet Streetfotó alapismeretek képzésünkről:
https://open.mome.hu/streetfoto/

Ha nem akarsz lemaradni a tavaszi tanfolyamról, jelentkezz most ☞ Jelentkezem 

közzétéve: 2023. 02. 06.