A MOME Anim BEMUTATJA

VISUAL STORYTELLING

képesforgatókönyv-rajzoló tanfolyam

JELENTKEZÉS

Kezdés:
hamarosan

A tanfolyam

A Visual Storytelling tanfolyam célja a képesforgatókönyv-rajzoló (storyboard artist) szakma utánpótlásának képzése. Olyan fejlett ábrázolási készséggel és rajztudással rendelkező érdeklődők jelentkezését várjuk, akik a filmszakma, és a mozgóképes tartalomfejlesztés területein szeretnének hivatásos alkotókká válni.

A képes forgatókönyvek készítése során elengedhetetlen fontosságú a szöveg alapú narratívák értelmezése. A rajzolók dolga a történetek vizuális ábrázolása, amely alapján később életre kel a film. Mindezt a szövegek jelenetekre, szekvenciákra bontásával, a filmnyelv sajátosságainak, illetve az adott produkció stílusának ismeretében kell végrehajtania. A tanfolyam elsődleges célja ennek a folyamatnak a gyakorlása, olyan szakmai közeget modellezve, ahol a rendezővel, operatőrrel folytatott kommunikáció is fontos szerepet kap.

A tanfolyam résztvevői további ismereteket szereznek a képregénykészítés és a concept art (látványfejlesztés) gyakorlásával is. Különböző vizuális történetmesélési metódusokat elsajátítva, a filmes produkciók előkészítési szakaszában sokoldalúan hasznosítható tudást szereznek.

Oktatóink nemzetközi viszonylatban is a szakma kiváló és elismert mesterei.

Tematika (modulok, egységek):

  • Storyboard
  • Képregény
  • Concept art

Kinek szól?

A Visual Storytelling képzés minden jelentkezőt vár, aki megfelelő rajzkészséggel, vizuális tervezési gyakorlattal rendelkezve szeretne elmélyedni a képes forgatókönyv, képregény és concept art kulisszatitkaiban és a későbbiekben ezen a területeken szeretne elhelyezkedni a filmes szakmában. Olyan hallgatókat keresünk, akik komoly érdeklődést mutatnak a filmes produkciók előkészítési, fejlesztési folyamatában nélkülözhetetlen történetábrázolási feladatok megoldása iránt.

A tanfolyam sikeres elvégzése egyben belépést jelent a Magyar Nemzeti Filmalap gyakornoki programjába, ahol valós produkciókban bizonyíthatja rátermettségét minden résztvevő.

Időpontok

hetente 2 alkalom, alkalmanként 4 óra
hétfő, csütörtök 17.00 – 20.30

Kezdés:
hamarosan

Helyszín:
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.

Oktatók

Szabó Levente

2006-ban végzett a MOME tervezőgrafika szakán, azóta szabadúszó grafikusként, illusztrátorként dolgozik.

Az elmúlt tíz évben a grafika több területén is kipróbálta magát, a látványtervezéstől, a gyerekkönyveken és animáción át a képregényig, miközben sok-sok storyboardot is készített.

Jelenleg elsősorban illusztrált könyvborítókkal és plakátokkal foglalkozik. 2016-ban ő készítette a BAFTA (Brit Film Akadémia) díjátadó plakátjait és a nagy sikerű Helikon Zsebkönyvek sorozatát.

www.briskgraphics.com

Futaki Attila

Futaki Attila szeret rajzolni. Olyan világhírű képregények kötődnek a nevéhez, mint a Percy Jackson, ami a Disney kiadásában jelent meg és bestseller lett az Egyesült Államokban. Készített illusztrációkat a New York Times-ba, jelenleg pedig a legnagyobb francia kiadóknak, a La Lombardnak és a Dargaudnak dolgozik. Emellett sosem unja meg az indiai konyhát!

facebook / Attila Futaki Art

Gombos Gáspár

2006-ban végzett a MOME tervezőgrafika szakán.

Az egyetem után 7 évig egy nemzetközi reklámcégnél art directorként dolgozott, számos márka kommunikációján.

2007-ben kezdett tanítani a szentenderi művészeti iskolában, majd közel 10 évig a Visart Művészeti Főiskolán oktatott grafikai tervezést.

2012-ben szabadúszó illusztrátor, concept artist, storyboard rajzoló lett. Több területen is kipróbálta magát, többek között mesekönyvet illusztrált, látvány- és díszlet terveket készített reklámokhoz.

2015-ben társalapítója lett a Pixoloid Studios-nak, ahol több egész estés film, illetve sorozat concept artist-ja, storyboard artist-ja, prop designere.

Dolgozott a Love Death and Robots (Netflix/Digic Pictures), Red Sparrow (20th Century Fox), Emerald City (NBC), The Alienist (Netflix), Final Fantasy XV. (Square Enix, Puppetworks Animation), Mars – utunk a vörös bolygóra (Natgeo) sorozatban.

www.pixoloid.net

Molnár Márk

2006-ban végzett a MOME Tervezőgrafika szakán.

2007-től 2010-ig Új-Zélandon helyezkedett el egy játékfejlesztő cégnél, majd a Weta Workshop-nál, mint concept artist.

2011-ben Los Angelesben képezte tovább magát a Concept Design Academy-ben, ahol többek között filmes karakter- és tér-tervezést, vizuális történetmesélést és digitális szobrászatot is tanult.

2011 végétől 2013-ig szabadúszó concept artist és illusztrátor. Ezen időszakban olyan cégeknek dolgozott, mint a LucasFilm, a Universal vagy a Time Warner. Digitális illusztrációkat készített olyan ismert nevekhez, mint a Star Wars, a Maze Runner, a Godzilla, a Majmok Bolygója, a Riddick és a Warhammer.

2014-től senior concept artist a Ninja Theory-nál Angliában, ahol vezető concept artist a stúdió saját új brand-jén, Hellblade-en.

2015-ben újra Magyarországra költözött, ahol társalapítója lett a Pixoloid Studios-nak, ahol egész estés filmek, illetve sorozatok concept artist-jaként dolgozik.

www.pixoloid.net

A jelentkezés feltételei

Jelentkezni emailben, a visualstory@mome.hu címen lehet az alábbi adatok és dokumentumok elküldésével:

  • szakmai portfólió (min. 10 - max. 20 db rajzi anyag összeállítása pdf vagy jpg formátumban)
  • motivációs levél (pdf)
  • önéletrajz (pdf)
  • angol nyelvvizsga (min. középfokú)
  • legfeljebb 1 perces angol nyelvű videó bemutatkozás, melyben elmondod miért szeretnél jelentkezni (a videót egy videómegosztó oldalra feltöltött privát linkként kérjük elküldeni a jelentkezéssel együtt)
  • érettségi

JELENTKEZÉS

Kezdés: hamarosan

Árak és férőhelyek

A tanfolyam ára: hamarosan

Férőhelyek: max. 15 fő

A tanfolyam csak elegendő számú jelentkező esetén indul!